Politika

Matolcsy: A magyar gazdaság a legjobb a régióban!

fuggetlennemzet.hu

A jövő kihívásaira a “kanyartan” és az előzés tudományának elsajátítását ajánlja a magyar gazdaságnak a jegybankelnök, amelynek része egyebek mellett a versenyképesség, az egészségügy és a felsőoktatás nagy részének erősítése.




Matolcsy György egy hétfőn megjelent cikkében azt írta, 2018-19-ben a magyar gazdaság a régió éllovasa lett, visszaelőzve a lengyel gazdaságot.

 

“A következő években azonban újból szakadékos hegyi utakon visz az út felfelé, viharos időkben. Elég egy rossz mozdulat és jön a baj. De a sok kanyar ellenére is sokat lehet előre lépni a versenyben, ha valaki tisztában van a kanyartan és az előzés tudományának néhány szabályával”
– véli a jegybankelnök a Növekedés.hu-n megjelent írásában.

 

Ezen szabályok közé sorolja a gazdaság jó állapotát – amely szerinte már teljesült -, illetve azt, hogy időben fel kell készülni az előzésre. “2020-ban sok versenytárs lassul, egyesek szinte leállnak majd, így van lehetőség felvenni az előzéshez szükséges jó helyzetet” – írja.

 




A kanyar előtt tisztázni kell, hol vannak az erős pontok és hol a gyengék, és mindkettőn változtatni kell szerinte.

 

Az erős pontok közé sorolja a politikai stabilitást, a tömeges munkahelyteremtést és munkavállalást, Budapest és néhány nagyváros tőkevonzó képességét, adórendszert, a logisztikát, az oktatás egy részét, illetve a pragmatikus gazdaságpolitikát és monetáris politikát, amelyeket tovább kell erősíteni. A magyar gazdaság gyenge pontjai között pedig a versenyképességet, a dualitást, az egészségügyet, a demográfiát, a felsőfokú oktatás nagy részét, a lakáspolitikát és a tőkemérleget említi, amelyeket folyamatosan erősíteni kell.

Forrás: ATV

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top