Politika

A CÖF-ösök feljelentése nyomán nyomozni kezdett a rendőrség Niedermüller Péter tévényilatkozata ügyében

nyugatifeny.hu

Orbán zsebkomcsijainak megrendelésére folytatódik a boszorkányüldözés.




Újabb fordulópontjához érkezett az a hecckampány, amit amit még a jobbikos Gulyás Balázs publicista és a Simicska-árvák hetilapja, a Magyar Hang indított Niedermüller Péter ellen.

 

Csütörtökön közleményben tudatta a Civil Összefogás Fórum nevű fideszes zombiszervezet, hogy a BRFK ma




„arról tájékoztatta a CÖF-CÖKA képviseletében eljáró Lomnici Ügyvédi Irodát, hogy a 2020. január 31-én tett feljelentésünkben megjelölt

közösség elleni uszítás

bűncselekményének megalapozott gyanúja alapján a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozást rendelt el Niedermüller Péter kijelentésével kapcsolatosan”.

 

Egy napja még azt állította a CÖF-CÖKA, hogy garázdaság miatt tettek feljelentést tegnap, de ezek szerint volt egy korábbi feljelentésük is.

 

Erzsébetváros ellenzéki polgármestere ellen gyűlölettüntetést is szervezett a Fidesz, amely után Niedermüller Péter azt mondta a szándékosan félremagyarázott tévényilatkozatáról:

“Senkit, de senkit nem aláztam meg, nem is volt az a szándékom. Akik a tüntetésen felszólaltak, azok politikai hisztériát, politikai hangulatkeltést folytattak.”

 

Azt mondta, nem emberekről, hanem egy ideológiáról beszélt.

 




„Szeretném, ha világos lenne: ez az ideológia az, ami Magyarországot, ha így folytatódik, végképp tönkre fogja tenni”

– fogalmazott.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top