Politika

Döbbenetes iratok kerültek elő a bukott fideszes polgármesterről!

Pestibulvar.hu

Saját magának szerzett kemény 70 ezer forintért bérlakást a Várban az I. kerület egykori fideszes polgármestere. Ez még akkor történt, amikor Nagy Gábor Tamás a kerület első embere volt, de csak azután derült ki, hogy a tavalyi önkormányzati választásokon Váradiné Naszályi Márta közös ellenzéki jelöltként váratlanul legyőzte őt.




ÍGY KERÜLTEK ELŐ AZ IRATOK, AMELYEK LELEPLEZIK A FIDESZES POLGÁRMESTER ALJAS LAKÁSSZERZÉSI MÓDSZERÉT.

 

A polgármesteren kívül még egy egyetemista pár is pályázott a 71 négyzetméteres, Táncsics Mihály utca 23.-ban található ingatlanra. A fiatal pár 2013. április 9-én bruttó 66700 forintot ajánlott bérleti díjként, míg a fideszes polgármester 5 nappal később 3300 forinttal többet ígért, s ezzel ő lett a győztes.

A BAJ EZZEL CSAK AZ, HOGY A FIDESZES POLGÁRMESTER ISMERHETTE A MÁSIK PÁLYÁZÓ ÁLTAL AJÁNLOTT BÉRLETI DÍJAT, VAGYIS AZ EGÉSZ ELJÁRÁS MEG VOLT BUNDÁZVA!

 




Hiszen az egész apparátus Nagy Gábor Tamásnak volt alárendelve és ő hívta össze személyesen – fejléces, hivatalos iratban – azt az Értékelő Bizottságot, ami a pályázatokat elbírálta.

Ráadásul a fideszes polgármester volt annyira kisstílű és pitiáner, hogy mindössze nyomorult 3300 forinttal fizet többet, ennyin múlott, hogy ő bérelhette ki az ingatlant a Várban. Ott, ahol egyébként a hasonló lakásokat 200-300 ezer forintért szokták kiadni. Ráadásul, mint később kiderült, a polgármester úgy fizet összesen havonta 81 203 forintot, hogy ebben már benne van a víz, illetve csatorna, valamint a szemétszállítás díja is! Ennek ellenére Nagy Gábor Tamás azzal védte a lakásszerzési mutyiját, hogy a munkahelyéhez közeli, nyugodt otthont szeretne, és a jövedelméből ki is tudja fizetni a „piaci lakbért”.

ERRŐL CSAK ANNYIT: MUTASSON VALAKI MÉG EGY LAKÁST A BUDAI VÁRBAN, AMI REZSIVEL EGYÜTT 81 EZER FORINTÉRT LEHET BÉRELNI!

 




Ebből is látszik, hogy ha a saját érdekükről van szó, a fideszes politikusoknak mindegy, kin gázolnak át. Nagy Gábor Tamás polgármesterként egy fiatal egyetemista párt ütött el az otthonteremtés lehetőségétől, de ha jobban körbenézünk, láthatjuk: az egész országgal ezt csinálják, mindenkit lenéznek és bárkit átvernek. Számukra csak egy a fontos: ők jól járjanak.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top