Politika

A DK megüzente: Nem hajlandók átadni Orbánéknak a budapesti színházakat

nyugatifeny.hu

Ellenállnak a kormány kultúrháborújának.




A Fidesz által az Országgyűlésen rohamtempóval átvert színháztörvény-módosítás hatalmas felháborodást váltott ki a fővárosban.

 




Tavaly egy sokezres tüntetés mutatta meg, hogy ebből nem kér Budapest.

 

A DK mai közleményében azt írja, egyetértenek Karácsony Gergely főpolgármesterrel, aki a tüntetésen azt mondta:




„Amikor a színházak szabadságát védjük, akkor a város szabadságát védjük (…) Értjük a diktátum üzenetét és mi visszaüzenjük azt, hogy megvédjük a színházainkat (…) A szabad Budapest nem engedi, hogy elvegyék a szabadságát.”

 

Az új törvény szerint március 1-jéig kell a fővárosnak és a kormánynak megegyeznie a színházak működtetéséről.

 

A tárgyalásokon a kormány olyan megállapodást kíván áterőltetni, amely több budapesti színház működtetésének részleges, vagy teljes átadását jelentené az Orbán-kormánynak, a színházak további finanszírozásáért cserébe.

 

A DK közölte: az így létrejövő “mi színházunk – ti színházatok” rendszert határozottan elutasítják, mert minden színház a budapesti polgároké.

 

Elfogadhatatlan minden olyan terv, amely a fővárosi színházak működését akár csak részben is alárendeli az orbáni illiberális kultúrpolitikának.




 

Nem támogatunk olyan javaslatot, amely a fővárosi színházak működtetésének szabadságát veszélyezteti, azt az Orbán-kormány kegyétől teszi függővé.

– írja közös közleményében Gy. Németh Erzsébet, a DK fővárosi frakcióvezetője, valamint Niedermüller Péter, a Fővárosi Közgyűlés színházakért felelős bizottságának elnöke.

(dkp.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top