Politika

Az ellenzéki pártok nem hagyják magukat – Reagáltak a házelnök által kiszabott büntetésre

Kövér László (kép: nol.hu)

Mint arról már beszámoltunk, Hadházy Ákos független parlamenti képviselő, a hétfőn kezdődő tavaszi ülésszak első napján egyéni akciójával zavarta meg az ott zajló munkát, emiatt az Országgyűlés elnöke rekord magas, csaknem kétmillió forintot bírságot szabott ki.




KÖVÉR LÁSZLÓ HÁZELNÖK AZ UTÓBBI ÉVEKBEN BELEHÚZOTT A BÍRSÁGOK KISZABÁSÁBA, UGYANIS AZ ELMÚLT KÉT ÉVBEN TÖBB KÉPVISELŐT BÜNTETETT MEG, MINT AZ AZT MEGELŐZŐ NYOLC ÉVBEN.

 

Hadházy az aránytalanul magas bírságot azzal vívta ki magának, hogy egy “STOP PROPAGANDA” valamint “A MINISZTERELNÖKNEK A MAJORSÁGÁT” feliratú molinókat lógatott be a karzatról az ülésterembe, közvetlenül a házelnök feje fölé.

 

“Kövér elvtárs nagyon gyorsan intézkedett, néhány órán belül élt a statáriális joggal, és úgy döntött, hogy 2 millió forint, pontosabban 1 millió 979 ezer 400 forint büntetést ró ki” – ezt Hadházy Ákos, független országgyűlési képviselő mondta, saját büntetéséről.




Kövér László majdnem 10 éve tölti be a házelnök szerepét, de csak az utóbbi néhány évben telt be nála annyira a pohár, hogy ilyen súlyos szankciókat szabjon ki. A házelnök 2010 és 2014 között csak 15 alkalommal, a következő ciklusban pedig 22 alkalommal szabott ki pénzbírságot a képviselők rendzavarása miatt – közölte az atv.hu.

2018 MÁJUSA ÓTA AZONBAN MÁR ÖSSZESEN 46 KÉPVISELŐT BÜNTETETT MEG.

 

Az ellenzéki pártok a megszaporodott büntetések miatt, melyek megpróbálják korlátozni őket, az Alkotmánybírósághoz fordulnak, azonban az Országgyűlés munkájában továbbra is részt vesznek majd. A szocialisták pedig további akciókat terveznek:

“Nincs senki az ellenzéki frakciók és a pártok közül, aki azt hinné, hogy a parlamentből lehet Orbánékat leváltani. Az, hogy mi a következő lépés, azt látni fogják, de ahogy tartom magam én is, az összes ellenzéki képviselőtársam tartja magát minden műsorban, hogy nem fogunk többet elárulni erről” – nyilatkozta Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányi elnöke.

 

A DK képviselői pedig kijelentették, hogy nem hagyják magukat megfélemlíteni.

“NEKÜNK NEM KÖVÉR LÁSZLÓ A FŐNÖKÜNK, ÉS ADOTT ESETBEN MINDEN JOGI LEHETŐSÉGET IS KI FOGUNK HASZNÁLNI ARRA, HOGY KÜZDJÜNK EZEKKEL A BÜNTETÉSEKKEL SZEMBEN”

– ezt Arató Gergely, a DK képviselője nyilatkozta.

 

A Jobbik pedig bár nem értenek egyet Hadházy minden akciójával, azt azért elismerik, hogy a házelnök által most kiszabott bírság, aránytalanul magas.




 

Kövér László tavaly néhány fideszes képviselőt is megbüntetett, mikor a miniszterelnök ellen tiltakozó Hadházy Ákos kezéből próbálták meg kicsavarni a táblákat. A házelnök a 9 kormánypárti képviselőt fejenként mindössze 50 ezer forintra büntette.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top