Politika

Friss: Már Orbán Ráhel gimnáziumának tanárai is tiltakoznak a NAT ellen

nyugatifeny.hu

Napról napra dagad az ellenállás.




Tiltakozik a Nemzeti Alaptanterv (NAT) bevezetése ellen a Városmajori Gimnázium 48 tanára. Ez az az intézmény, ahová a miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel is járt.

 

A gimnázium Facebook-oldalán közzétett állásfoglalás szerint az ország egyik legjobb középiskolájának tanárai sérelmezik, hogy az új Nemzeti Alaptanterv előkészítésbe, véleményezésébe érdemben nem vontak be gyakorló tanárokat, akiknek valódi rálátásuk van rá, miként hangolhatók össze tartalmi és módszertani előírások.

 




Úgy vélik, az óraszámok átgondolatlan csökkentése ellehetetlenít tantárgyakat (pl. természettudományok), meghiúsítja a kijelölt tartalmak minőségi tanítását. Kevesebb órában ugyanis ugyanannyit vagy többet kell megtanítani, mint eddig (pl. magyar nyelv és irodalom).

 

Az új NAV bevezetését ellenzik,

  • mert alapvetően bizalmatlanságot tükröz a pedagógusokkal szemben, rájuk nézve erősen korlátozó;
  • mert barátságtalan a tanulókkal szemben is, hiszen az indokolatlan túlszabályozottság nem teszi lehetővé, hogy a tanár az adott tanulói csoport képességeihez, érdeklődéséhez igazítsa a tananyagot;
  • mert feszességével a tantárgyak többségénél nem ad teret a kísérletezésnek, közös felfedezésnek, kritikus gondolkodás révén történő feldolgozásnak, így nem segíti azon képességek fejlesztését, melyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a fiatalok felkészüljenek a 21. század kihívásaira.

 

Állásfoglalásuk szerint az alaptanterv

a kortárs irodalom szinte teljes mellőzésével és azzal, hogy ellehetetleníti tanárok és diákok szabad, személyre szabott olvasmányválasztását, nem alkalmas arra, hogy a mai fiatalokat megszólítsa, velük az olvasást megszerettesse, hogy mai problémákról gondolkodjanak, azokra reflektáljanak.

 




A Városmajori Gimnázium tanára azt kérik, hogy a felelős szakpolitikusok és döntéshozók mérlegeljék indokaikat és hozzanak bölcs döntést tanítványaik jövője érdekében.

(via 24.hu) \ forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top