Politika

Ki kell fizetnie a Fidesznek a károkozást – a parlament előtt a módosító indítvány

Pestibulvar.hu

Módosító javaslatot nyújtott be a Fidesz börtönkártérítések felfüggesztéséró szóló döntéséhez az MSZP. Napirend előtti felszólalásban jelentette be mindezt Harangozó Tamás, a szocialista frakció tagja.




A KIALAKULT BOTRÁNYOS HELYZETÉRT AZ ORBÁN-KORMÁNY ÉS A FIDESZ-FRAKCIÓ TAGJAI A FELELŐSEK,

jelentette ki, és erre minden jogalapja meg is volt, hiszen a szocialisták voltak azok, akik a kártérítéseket és azok mértékét megalapozó törvény 2015-ös vitájában elmondták: “Ha (…) a fogvatartottak nagy részének inkább kiutalják a kártalanítás összegét az elégséges szintet meg nem ütő, de a magyar börtönviszonyok között átlagosnak számító körülmények miatt, az néhány év fogva tartás után meglepő összegeket fialhat az elítélteknek. Mindez érthető módon kiválthatja a társadalom megütközését, miközben semmit nem javít a fogvatartottak elhelyezési körülményein.” Tehát az

MSZP MÁR AKKOR FIGYELMEZTETETT ARRA AZ IGAZSÁGTALANSÁGRA ÉS TÁRSADALMI IGAZSÁGTALANSÁGRA, AMIRE ORBÁN MOST HIVATKOZIK!

 




Éppen ezért tartalmazza azt a módosító indítvány, hogy mivel a a Fidesz a felelős a törvény megszavazásáért és a kialakult helyzetért, hát fizessenek ők! A zsúfoltság miatt megítélt kártérítéseket fizessék ki a Fidesz-frakció költségvetéséből és ha ez nem fedezné a kártérítéseket, akkor a képviselői, miniszteri tiszteletdíjakból vonják le!

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium miniszterhelyettese adott kritikán aluli választ Harangozónak, aki teljesen elfelejtette, hogy az említett törvény vitájában erősen kardoskodott annak megszavazásáért.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top