Politika

Soltész Miklós: Az egyházak megérdemlik és meg is kapják a támogatást!

thehungariantimes.hu

Az egyházak közösségfejlesztő munkájukért minden támogatást megérdemelnek, és meg is fognak kapni a jövőben – jelentette ki Soltész Miklós csütörtökön Salgótarjánban, rámutatva: a kormány nagymértékben támogatta az egyházakat az elmúlt években Magyarországon és a Kárpát-medencében.

 




A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a salgótarjáni katolikus főplébánia templomban tartott sajtótájékoztatót, ahol jelenleg is zajlik a felújítás a Modern városok program keretében 450 millió forintból.

 

Kiemelte: a kormány segíti a megyei jogú városokat, így Salgótarjánt is, és függetlenül attól, hogy a város vezetése ellenzéki, több mint 10 milliárd forintos támogatást kapott gazdaságfejlesztésre az elmúlt évek során, ami jelentősen segítheti Salgótarján fejlődését. Soltész Miklós ugyanakkor hozzátette:

“biztos benne, hogy ezt a lehetőséget jobban is ki lehetett volna használni, és abban is, hogy a jövőben egy új városvezetéssel ez meg is történik.”




 

Kitért rá, hogy egy felmérés szerint a megyei jogú városok közül a Salgótarjánban élők érzik legboldogtalanabbnak magukat, annak ellenére, hogy gyönyörű természeti környezet veszi körbe, sok-sok fejlesztés történt, és egyre inkább elérhető a város az útfejlesztéseknek köszönhetően.

 

Nem véletlen, hogy a Fidesz-KDNP “Egy boldogabb Salgótarjánért” dolgozott ki programot, Salgótarján élén változást kell végrehajtani – mondta az államtitkár.

 

Szabó Csaba, a Fidesz-KDNP városi polgármesterjelöltje, önkormányzati képviselő azt emelte ki: a Modern Városok Programban Salgótarján egyházi fejlesztésekre is komoly forrásokat kapott, ezzel a kormány elismerte, milyen nagy szükség van az egyházakra, milyen fontos szerepet töltenek be a társadalom életében.

 

Mint mondta, az egyházközségekben létrehozott és felújított közösségi terek több funkcióval bírnak; a hitélet mellett otthont adnak a fiataloknak, kulturális és sportolási lehetőségeknek.

Hangsúlyozta:




“fontos, hogy ilyen módon is megszólíthatják Salgótarján fiataljait, mert a városnak csak az ad jövőt, ha őket itt tudják tartani.”

Becsó Zsolt, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról számolt be, hogy kijelölik a Salgótarjánban, illetve a környező településeken levő felújítandó egyházi létesítmények körét, és várhatóan még az idén kormányhatározat születik a tervezés elindításáról.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top