Még a héten kezdeményezi a vagyonnyilatkozat-tételi eljárást Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnökkel, a DK elnökével szemben Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója az Országgyűlés mentelmi bizottságánál – értesült a Magyar Nemzet.
A pénteki lapszámban felidézték: miután a DK elnöke leadta a vagyonnyilatkozatát, annak elemzése alapján a Világgazdaság azt írta, hogy
1,1 milliárd forint útja homályban marad az egykori kormányfő vagyonában.
Hollik István múlt héten azt mondta, hiába kérték Gyurcsány Ferencet, hogy tisztázza „zavaros” anyagi helyzetét.
Egyébként már a Demokratikus Koalíció is benyújtotta azt a javaslatát szerdán, amely nyilvánossá tenné a (“fideszes és nem fideszes”) képviselők családtagjainak, rokonainak a vagyonnyilatkozatát is.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.