Hónapokkal vagyunk túl a 2018-as parlamenti választásokon, azonban sok-sok megválaszolatlan kérdés maradt azóta is. Most egy cikk újabb részleteket tárt fel.
Ma a 444.hu közölt érdekes részleteket azon cégekről, melyek részt vettek a 2018-as választáshoz használt informatikai rendszer fejlesztésében.
A portál utána járt és kiderült, hogy a választási iroda olyan cégekkel szerződött, amik között döbbenetes összefonódások vannak: a kapcsolódási pontokban többek között egykori BM-esek, KDNP-s képviselők, a fidesz.hu üzemeltetője és két Tiborcz-cég vezetője is felbukkant.
A többszereplős háló egyik legfontosabb szereplője az Idomsoft Zrt. A céggel a választási iroda a következő feladatra szerződött:
„Az időközi választásokat, a helyi, területi és országos népszavazást támogató informatikai rendszer kialakítása a Nemzeti Választási Rendszer továbbfejlesztésével és a hozzá közvetlenül kapcsolódó szolgáltatások nyújtása.”
A cég Deményné Kertész Krisztinához kötődik, aki 2001-ben „Pintér Sándor jobbkezeként” tűnt fel, mint a BM Központ Adatfeldolgozó, Nyilvántartó, Választási hivatal hivatalvezető-helyettese, majd később a jogutód Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) informatikai elnökhelyettese volt.
A hvg.hu 2010-ben írt cikke alapján azt írják, hogy éveken át belső hivatali anyagokhoz jutott hozzá az exbelügyesek által alapított cég, így már az állami megrendelések pályázati kiírása előtt tudhatta, mi lesz a feladat, sőt néha még a pénzügyi keretekről is kapott előre információt, de előfordult az is, hogy tíz évre titkosított kormányelőterjesztés került hozzá.
2010 júliusa óta a hozzá kötődő IdomSoft Zrt. üzemelteti a Nemzeti Választási Rendszert, és Deményné most a cég választási rendszerfejlesztési igazgatója.
A portál cikke szerint nem csak cégvezető kapcsolódik a Fidesz valamelyik prominenséhez, hanem az Idom egyes tagjai is köthetők a párthoz, legalábbis a cég két későbbi alkalmazottja is feltűnt Orbán Viktor Fidesz-elnök, Semjén Zsolt KDNP-elnök és Habony Árpád, Orbán nem hivatalos tanácsadója oldalán: az egyikük Arató Dávid, aki 2015 óta az Idomsoft vezérigazgatója, a másikuk Karlócai Balázs, aki 2015 és 2017 között volt a cég szolgáltatási igazgatója.
Ráadásul a fiatalemberek nem is akárhol múlatták közösen az időt a Fidesz elittel, a fényképek tanulsága szerint a Fidesz központban 2010. országgyűlési választás kapcsán jártak.
A 444 megkereste Orbán Viktor sajtófőnökét is: mit keresett ott Arató és Karlócai, de Havasi Bertalan – aki akkoriban a Fidesz sajtófőnöke volt csak annyit válaszolt, hogy:
„A jelzett időpontban Orbán Viktor nem volt miniszterelnök, így a Miniszterelnöki Sajtóiroda nem tud erről Önnek tájékoztatást adni.”
A kérdést a Fidesznek is elküldték, de a párt nem reagált a 444-nek, Karlócai Balázs viszont annyit elárult nekik, hogy:
„Az említett 2010-es eredményváróban magánszemélyként, önkéntesként vettem részt.”
Arra már nem válaszolt, hogy puszta véletlen volt-e, hogy a későbbi főnöke is ott volt mellette akkor.-írják
Érdekesség, hogy Idomosokkal kapcsolatban nem először merül fel valami gyanú: a 2010-es választás után, április közepén a Jobbik megvádolta választási csalás gyanújával őket, mivel a cég átengedte a választási rendszer dokumentációit, forráskódjait és bizonyos keretszoftverek elkészítésének jogát a most felszámolás alatt álló É.B.SZ.K. 2004 Kft.-nek.
A rendőrség a portál kérdésére elárulta, hogy „a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda jogelődje számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekmény gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást, amelyet 2010. december 29-én bűncselekmény hiányában megszüntetett”.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.