Politika

Fidesz: a baloldal a bűnözők oldalán áll!

fuggetlennemzet.hu

A “börtönbizniszről” szóló keddi parlamenti szavazáson kiderült, hogy a baloldal ismét a bűnözők és a “Soros-hálózat” oldalán áll – mondta Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője budapesti sajtótájékoztatóján.

 




Sem Gyurcsányék, sem a szocialisták, sem a párbeszédesek nem szavazták meg a kártalanítások kifizetésének felfüggesztését – közölte a politikus, miután a Ház 139 igen, két nem szavazattal és négy tartózkodás mellett elfogadta a Varga Judit igazságügyi miniszter által beterjesztett, a börtönzsúfoltsági kártalanításokkal kapcsolatos visszaélések megszüntetése érdekében szükséges haladéktalan intézkedésekről szóló törvényt.

 

Budai Gyula hangsúlyozta: a parlamenti szavazással megtették az első lépést a “börtönbiznisz” megállításához, felfüggesztik a kifizetéseket, de ez önmagában nem elég, új szabályozásra van szükség, hogy “végképp elzárjuk a pénzcsapokat”.

 

A mostani egy ideiglenes döntés, végleges szabályozás a nemzeti konzultáció után lesz – tette hozzá.

 

A Fidesz képviselője emiatt újabb nemzetközi támadásokra számít a “Soros-hálózat” részéről. “Minden fronton támadni fognak minket, hogy megvédjék magukat”, és hogy tovább tudják folytatni “a milliárdos iparágukat” – fogalmazott.

 




Ezért a Fidesz azt kéri a magyar emberektől a nemzeti konzultáción, hogy adjanak felhatalmazást, és mondják el véleményüket a témában. A konzultáció egyik kérdése az lesz, hogy támogatják vagy ellenzik a magyarok az ilyen kártérítési perek lehetőségét. A másik kérdés pedig arról szól majd, hogy az ilyen kártérítési pénzek az elítéltekhez vagy az áldozatokhoz jussanak-e el – mondta Budai Gyula.

Forrás: ATV




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top