Politika

Kiadták a kilövésit Márki-Zayra: teljesen tönkre akarják tenni az életét

Pestibulvar.hu

Hódmezővásárhely független polgármestere osztotta meg az oldalán, hogy a tavalyihoz hasonlóan




ÚJABB USZÍTÓ-PLAKÁTKAMPÁNYT INDÍTOTTAK ELLENE A TELEPÜLÉSEN.

 

A plakátokra olyanokat írtak, hogy

  • „Köszönjük, Péter, hogy eljátszottad Almási István (a Lázárt követő, 2017-ben elhunyt fideszes polgármester – a szerk.) örökségét!”
  • „Köszönjük, Péter, hogy üres a város kasszája!”
  • „Most jobb?”
  • „Köszönjük, Péter, az indiai, vietnámi és ukrán idegen munkásokat.”

 




A plakátokat Ádók János, a helyi, Polgári Együttműködés Hódmezővásárhelyért Egyesület vezetője helyeztette ki. Valószínűleg még a Fidesz is érezhette, hogy helyi csicskása ezúttal elvethette a sulykot, mert

AZ AKCIÓT MÉG TAVALY ŐSZI HELYI JELÖLTJÜK, GREZSA ISTVÁN IS ELÍTÉLTE.

 

Grezsa Facebook-posztjában azt írta: „Szomorúan láttam a Polgári Együttműködés Hódmezővásárhelyért Egyesület plakátjait. Úgy tűnik, hogy az októberi pofonból sem tanultak semmit. Egyébként én teljes mértékben támogatom, hogy bizonyos területeken jöjjön a szakképzett ukrán munkaerő. Az illegális migrációt és a munkavállalás szabadságát utoljára pont a polgármester keverte össze. Haladjuk meg ezt a szintet!

 

Márki-Zay is reagált a plakátokra. Mint írta, migránsokat eddig csak a Fidesz telepített be, ukránokhoz pedig csak nekik volt közük, mert ők fizettek a szavazatukért. Majd azt írta:

„TÉNYLEG VAN OLYAN HÜLYE, AKI NEM TUDJA, HOGY SZENNYVÍZISZAPOT ÉS MIGRÁNSOKAT CSAK A FIDESZ TUD BEHOZNI?”

 




Márki-Zay Facebook posztját és a plakátokról a képeket itt megtekinthetik:




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top