Nincs vége.
Szerdán kilépett a Jobbikból Bogdán Szabolcs, a párt debreceni alapszervezetének elnöke, őt pedig öt korábbi önkormányzati képviselőjelölt is követte – írja a dehir.hu.
Bogdán a közleményében azt írta: nehéz szívvel hozta meg a döntést, de szerinte a Jobbik
“letért arról az útról, amit az alapító okirat jelölt ki”,
és emiatt nem is látja esélyét annak, hogy a jelenlegi elnökséggel együtt tudna működni.
Emellett úgy látja, hogy “a Jobbik új iránya” miatt nem tudna a jövőben a barátai, ismerősei és határon túli nemzettestvérei szemébe nézni.
Bogdán Szabolcs bírálta a párt elnökségét, mondván a legutóbbi kongresszus óta
„bolsevik típusú leszámolásokat”
folytat és a nemzeti értékelvű politizálást teljes feladták.
A hetek óta tartó kilépési hullám keretében ott hagyta már a pártot
- Szávay István alapító tag,
- Bencsik János parlamenti képviselő,
- Jakab Péter kihívója, Lokody Levente,
- valamint a Jobbik négy budapesti önkormányzati képviselője.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.