Politika

Kiderült, hogy ki Magyarország igazi ellensége – Csúcspontjára ért a gyűlöletkampány!

Fotó: MTI/EPA

Egészen más képet kapunk akkor, ha külön vesszük a magyarok többségét és a fideszes szavazótábort, legalábbis abban a kérdésben, hogy kit tartanak az ország fontos, illetve veszélyes szövetségeseinek.




 

Az atv.hu közölte az IDEA Intézet legfrissebb felmérését, melyből kiderült, hogy

A FIDESZES SZAVAZÓK CSUPÁN EGYHARMADA GONDOLJA ÚGY, HOGY AZ EURÓPAI UNIÓ MAGYARORSZÁG SZÖVETSÉGESE,

ezzel szemben a teljes lakosság aránya ebben a kérdésben kétharmados.

A kormánypártiak második helyre Oroszországot tették, míg az Egyesül Államok a harmadik helyre került.

 




Az is teljesen ellentétes a két tábor között, hogy kiben látják a legnagyobb fenyegetést, kit tartanak a legveszélyesebbnek. Az ellenzéki szavazók egyértelműen Oroszországot nevezték meg, míg a fideszeseknek csupán 12 százaléka véli úgy, hogy Putyin rendszere veszélyt jelenthet.

A KORMÁNYPÁRTIAK ESETÉBEN PEDIG AZ EURÓPAI UNIÓ KERÜLT AZ ELSŐ HELYRE, ŐK BENNÜK LÁTJÁK A LEGVESZÉLYESEBB SZÖVETSÉGEST.

 

Az eredményre pedig minden bizonnyal kihatással volt az évekig tartó Brüsszel és EU ellenes kormánypropaganda, melyben nem tudták elégszer elmondani, milyen kártékony és veszélyes az unió.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top