Politika

Egy olyan történet látott napvilágot, aminél semmi sem világítja meg jobban Orbán jellemrajzát

Pestibulvar.hu

Sokakban él az a vélekedés, hogy Orbán a ’90-es években egy tisztalelkű, őszinte liberális fiatalember volt, és csak később a hatalom rontotta meg. Különösen azok vallják így, akik Fidesz szavazók voltak, de mára már kiábrándultak pártjukból, és ezzel vígasztalják -mentik fel- magukat.




 

Azt azonban, hogy ez mennyire nincs így, nagyon jól jelzi az a történet, melyet Derdák András osztott meg a 24.hu vele készült interjúja során. Derdák 1990-ben, 19 évesen lett óbudai és fővárosi fideszes önkormányzati képviselő, így a kezdeti időkről saját tapasztalatai vannak. Az idézett történet abből az időszakból való, amikor az Orbán-Fodor ellentétet vitték kenyértörésre. Mindezt a Lendvay utcai zöld szalonban rendezett titkos szavazás jelentette, ez volt a végső összecsapás. “Az eredményhirdetés után nem sokkal odajött hozzám Viktor, és azt mondta: Andris, sajnálom, rosszul szavaztál.”

ORBÁN TUDTA, KI HOGY SZAVAZOTT A TITKOS SZAVAZÁSON!

 




Derdák később Ungár Klárától tudta meg, hogy ehhez a teljes kontrollhoz szükség volt az előre meghatározott ülésrend és az, hogy ehhez rendelten az összes résztvevő céduláját egy kicsit máshol pecsételjék le. A szavazást követően pedig gyerekjáték sorba tenni a szavazólapokat,  és megnézni, ki hova szavazott.

Orbán már  ’93-ban is így gondolkodott, már akkor sem számított neki sem a demokrácia, sem a tisztesség, csak a hatalom. Ezek után senki se csodálkozzon az országgyűlési választásokon elkövetett csalássorozaton és Kubatov-listákon!

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top