Politika

Sarokba szorították Orbán: ha erre nemet mond, akkor minden várost el fog veszíteni

Pestibulvar.hu

Úgy tűnik, kezdenek magukra találni a szocialisták, legalábbis ezt sugallja legutóbbi sajtótájékoztatójuk, amelyen egy mindenkit érintő problémára nyújtottak egy eredeti megoldási javaslatot.




 

Mindnyájan tapasztaljuk, hogy miközben az üzemanyag ára az egekben van, addig a közúthálózat igencsak elhanyagolt állapotban van. Nem is kezdünk bele a példák felsorolásába, mert két hétig csapkodhatnánk a billentyűzetet. A fő probléma azonban az, hogy

AZ ÜZEMENYAGÁRAK JELENTŐS RÉSZÉT A JÖVEDÉKI ADÓ TESZI KI, NEM PEDIG A VILÁGPIACI ÁR MIATT KERÜL ENNYIBE A TANKOLÁS!

 




Itt jön a képbe a szocialisták ötlete, ha fizetünk egy adót a közlekedés miatt, akkor abból kellene valamit vissza is csurgatni az utak állapotának a javítására! Méghozzá úgy, hogy

A JÖVEDÉKI ADÓ HARMADÁT, 250 MILLIÁRD FORINTOT UTALJON VISSZA AZ ÁLLAM AZ ÖNKORMÁNYZATOKNAK!

 

Ugyanis, az önkormányzatok már így is teljesen ki vannak véreztetve, most még az iparűzési adó elvonásának a réme is ott lebeg a fejük felett, így sokszor a közlekedési infrastruktúra fejlesztésén próbálnak meg spórolni, aminek a levét, valljuk be, mindannyian iszunk, pártállástól függetlenül.

 

Két dologban mindenki biztosan egyetért, politikai hovatartozástól függetlenül: az üzemanyag sokba kerül, és hogy az utak rossz állapotban vannak, a kátyú pedig nem kíméli sem a fideszes, sem az ellenzéki autók futóművét.

 




A sajtótájékoztatót itt tudják megnézni:

Új utakon!

Közzétette: MSZP – 2020. március 2., hétfő

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top