Politika

Hadat üzent Karácsony Gergely: torkig lett Orbán játszmáival

Pestibulvar.hu

A kormánnyal szemben a legnagyobb ellensúlyt természetesen a budapesti önkormányzat, és annak vezetője Karácsony Gergely főpolgármester tudja képviselni. Éppen ezért, a kormányzat a bukott önkormányzati választás után megpróbálja csökkenteni az önkormányzatok mozgásterét, különösen a fővárosét. Karácsonynál azonban betelt a pohár és




HADAT ÜZENT ORBÁN VIKTORNAK!

 

Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában közölte, az eddigi megegyezések semmit nem érnek, ha a kormány úgy alakítja át a Budapest fő bevételforrását jelentő iparűzési adót, hogy azzal 40 milliárd forintot elvon a fővárostól. Ha ez így alakul, akkor nem marad más, mint a politikai értelembe vett hidegháború.

 

Karácsony jól értékeli a helyzetet, hiszen a kissebb, apró-cseprő ügyekben született megállapodásoknak igazi eredménye nincs, ha működésképtelenné teszik a fővárost, és gyakorlatilag egy -a kormánytól függő- párhuzamos finanszírozási rendszert vezetnek be, ami teljesen kihagyja a legitim, megválasztott fővárosi vezetést.




Orbán azonban célt téveszt, ha ezt így akarja véghez vinni. Ugyanis Karácsonyt nemcsak Tarlós ellenében, de azért a programért is választották meg, amit meghirdetett. Ez pedig a budapestiek többségét mögé állította. Így most Orbánnak nem egy másik politikussal kell megküzdenie, hanem azt kockáztatja, hogy

A BUDAPESTI VÁLASZTÓKNAK IS ELEGE LESZ,

és más, országos kérdésekben is elkezdenek aktivizálódni, ami igencsak megtépázhatja a kormány tekintélyét. Reméljük, Budapest nem hagyja magát.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top