Politika

Hétszer több pénzt adott az Európai Unió határvédelemre, mint amennyit a kormány mond!

Ellenzek.net

Csaknem hétszer több pénzt adott az Európai Unió határrendészeti, biztonsági és migrációval kapcsolatos kiadásokra Magyarországnak, mint amennyit a kabinet állít, írja a Népszava.




 

Az Európai Bizottság megosztotta a lappal, hogy 2014 és 2020 közötti ciklusban mennyi pénzt is kapott Magyarország. Eszerint

 

110 millió euró előirányzott összeget kapott az ország,egyedi kérelmek alapján pedig további 27 millió eurót adtak a rendkívüli költségekre.

ÍGY TEHÁT ÖSSZESEN 137 MILLIÓ EURÓT, KÖRÜLBELÜL 43 MILLIÁRD FORINTOT ADOTT BRÜSSZEL A HATÁRVÉDELEMRE.

Közben meg a lap szerint Hollik István kormányszóvivő arról beszélt a köztévében augusztus végén, hogy Magyarország 504 milliárd forintos határvédelmi költségei után az Európai Unió csak 6,3 milliárd forintot (20 millió eurót) hajlandó adni.

 




Az Európai Bizottság Népszavának küldött jelentéséből kiderül, hogy Magyarországnak legutóbb idén februárban hagytak jóvá 20 millió eurót, amit a nyáron ki is fizettek – erre utalhatott Hollik. A Bizottság szerint az eredeti kérelem még 800 millió euróra vonatkozott, végül a kérelmet később a magyar hatóságok módosították 20 millióra.

 

Mint emlékezetes, a kerítésépítés hazai kezdeményezésű határvédelmi lépés volt, de a magyar kormány utólag megpróbálta benyújtani a számlát, mondván, a kerítés egész Európát védi.

 

Az Európai Bizottság már 2017-ben világossá tette, nem fizet a határkerítésért, ugyanakkor már korábban is és azóta is többször támogatták jelentős pénzekkel a magyar határvédelmet.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top