A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2019 negyedik negyedévében 86 adózónál állapított meg – jogerőre emelkedett határozatban – jelentős összegű adóhiányt, ez magánszemélyeknél 10 milliónál, míg más adózóknál 100 millió forintnál nagyobb összegű adótartozást jelent.
Mint a Blikk felhívja a figyelmet, a celebek között nem először bukkan fel Bíró Ilona, azaz Bíró Ica neve az egyéni vállalkozók között az adóslistán. A Metál Lady szépségközpontja kialakítására vett fel devizahitelt, amelynek törlesztője majdnem a háromszorosára nőtt, amit már nem tudott fizetni, két ingatlanát a végrehajtó elárverezte, őt kilakoltatták.
Berki Krisztián is notórius nagyadós. A feltűnő költekezéseiről is ismert celeb korábban belekeveredett egy hatmilliárd forint összértékű adócsalási ügybe, amiben 45. rendű vádlottként ötmillió forintos kárt okozott a költségvetésnek azzal, hogy az egyik cégén keresztül fiktív számlákat fogadott be. Berki elismerte a bűnösségét. A hozzá köthető cégek többsége felszámolással vagy kényszertörléssel megszűnt.
A celeb ehhez képest nemrég azzal dicsekedett, hogy Miamiban vett lakást, ugyanabban a házban, ahol David Beckhamnek is van egy ingatlanja.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.