Politika

Koronavírus: Semjén szerint gyakrabban kellene szentmisét tartani a nagyobb templomokban

nyugatifeny.hu

Szerinte az egyházakra nem vonatkozik a ma bejelentett szigorítás.




Mint arról beszámoltunk: a kormány szerdán a koronavírus-járvány miatt elrendelte a rendkívüli jogrendet, amelynek keretében egyebek mellett megtiltották a 100 főnél nagyobb beltéri rendezvényeket.

 

A magyar állam azonban a szentmisék és istentiszteletek tekintetében nem ír elő semmit az egyházaknak, tiszteletben tartva az egyházak szabadságát – mondta el Gulyás Gergely sajtótájékoztatója után Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

 

A KDNP elnöke közölte: a száz fő feletti beltéri rendezvények megtiltásával összefüggésben azt javasolják, hogy a nagyobb templomokban lehetőleg tartsanak gyakrabban szentmisét és istentiszteletet, mert így arányosabban oszlanak meg a hívők.

 




Semjén elmondta azt is: a közmédia felé jelezték, hogy fontolják meg a szentmisék, istentiszteletek megfelelő közvetítését.

 

Eközben a Hit Gyülekezete lapunknak is eljuttatott közleményében arról tájékoztatott, hogy a budapesti Hit Parkban az istentiszteletek egy ideig nem kerülnek megrendezésre, helyettük online igehirdetésekre kerül majd sor.

 

Vidéken több, 100 fő alatti létszámú összejövetel formájában tartják meg az istentiszteleteiket, amelyeken azonban a 60 év fölöttiek számára így sem tanácsolják a részvételt.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top