Politika

Nem hátrál a kormány – Szembemennek a közakarattal!

Pestibulvar.hu

Több szakember, pedagógusok, ellenzéki képviselők és szülők is azonos állásponton állnak. Az iskolákat és óvodákat be kell zárni.




 

Tény, hogy ismereteink alapján a koronavírus nem igazán van hatással a gyerekekre, nem ők a veszélyeztetettek, de hordozók lehetnek. Mivel a gyerekek is használnak tömegközlekedést, érintkezhetnek olyanokkal akik betegek, így a vírust könnyen hazavihetik, ahol pedig a veszélyeztetett nagyszülők és szülők is áldozatául eshetnek a betegségnek.

 

Ezt azonban a kormány még mindig nem így látja. Orbán Viktor miniszterelnök volt a vendége a Kossuth Rádió reggeli műsorának, ahol az atv.hu közlése szerint kijelentette:

“VÁRJUNK! HA LESZ ISKOLABEZÁRÁS, AZ A TANÉV VÉGÉN LESZ, ÉS AKKOR A TANÁROKNAK FIZETÉS NÉLKÜLI SZABADSÁGRA KELL MENNI.

 

De ha most az iskolákat bezárnánk, az a tanév végét is jelentené ugyanis, mert egy-két hét múlva nem tudnák újra kinyitni a koronavírus miatt”.

 




Orbán hozzátette azonban, ha úgy látnák, hogy a koronavírus a gyerekeket is veszélyezteti, nem haboznának meghozni ezt a döntést.

 

Az egyetemek bezárásáról a miniszterelnök elmondta, hogy “az egyetemeken sok a külföldi, a járványt a külföldiek hozták be, közöttük terjed”.

“NEM VÉLETLEN, HOGY A VÍRUS AZ IRÁNIAK KÖZÖTT ÜTÖTTE FEL A FEJÉT.”

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top