Politika

Egészségügyi államtiktár: Egy héten belül ezresre nőhet a koronavírusos esetszám

nyugatifeny.hu

Változott a protokoll: ezentúl azt is hazaküldhetik, aki tüneteket mutat.




A cél lassítani a járvány terjedését, és ha az emberek felelősen viselkednek, akkor van erre esély – mondta Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár a parlament népjóléti bizottságának keddi ülésén.

 

Horváth közölte: a Dél-pesti Centrumkórház Szent László telephelyén kívül több kórházat járványkórházzá alakítanak a koronavírus-járvány miatt.

 

Elmondta, a Kiskunhalason épülő mobil karanténkórház és a fővárosi intézmény mellett a kiskunhalasi kórház tömbjét is kijelölték erre, továbbá

  • Ajkán,
  • Szekszárdon
  • és Miskolcon

lesz ilyen intézmény.




 

Az államtitkár közölte,

a 65 év feletti háziorvosok

nem fognak részt venni a közvetlen betegellátásban, úgy kell szervezni a munkát, hogy a fiatal orvoskollégákat fogják a betegekhez irányítani.

 

A nem sürgős műtétek elhalasztásáról már született döntés, és elkezdték az egészségügyi végzettségűek vagy annak tanuló önkéntesek toborzását. Megváltoztak a receptkiadás feltételei, a szakvizsgák halaszthatóak lesznek.

 

Horváth Ildikó azt állította: több beszerzés van folyamatban védőeszközből és lélegeztetőgépekből, ezekre és a már meglévőkre stratégiai készletekként kell tekinteni, oda kell azokat majd helyezni, ahol a legnagyobb szükség van rájuk.

 

Ezenkívül aki ismeretlen okból tüdőgyulladásban szenved, azt az új protokoll szerint tesztelni fogják koronavírusra – ígérte.

 




Horváth Ildikó beszámolt arról is, hogy átalakították a laborhálózatot, a Nemzeti Népegészségügyi Központ laboratóriumán kívül hét laboratórium is közreműködik a vizsgálatokban, és a Korányi kórház is készül az intenzív ellátásra szoruló betegek fogadására.

 

Jelen állás szerint

45 egészségügyi dolgozó van karanténban

– ismertette.

 

Képviselői kérdésre elmondta, a nemzetközi szakértők szerit az országok lakosságának 50-70 százaléka megfertőződik.

 

Mint mondta: úgy készülnek, hogy Magyarországon is megtörténhet az, ami Ausztriában, ahol egy hét alatt a több tízes esetszámból ezres betegszám lett.

 

Surján Orsolya helyettes tisztifőorvos elmondta, hogy a járványra tekintettel változtak az eljárásrendek.

 

A leglényegesebb változásokat ismertetve elmondta, ezentúl aki nem igényel kórházi ellátást, maradhat otthonában, akkor is, ha tüneteket mutat.

 

A koronavírus-fertőzéssel kapcsolatban mobil mintavevő egységeket hoznak létre az Országos Mentőszolgálattal együttműködve, és mostantól a súlyos, ismeretlen eredetű tüdőgyulladásban szenvedőknél elvégzik a laborvizsgálatot, már nem nézik az utazási előzményt.

(MTI) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top