Belföld

Több, mint egy tucat egészségügyi dolgozó került karanténba, mert napokig védőfelszerelés nélkül kezeltek egy koronavírusos beteget

168ora.hu

“Szerdán este vették fel a beteget, a tünetei alapján gyanús volt, hogy esetleg koronavírus, de mivel az akkori hivatalos esetdefiníciónak nem felelt meg, ezért nem tesztelhették, a mostani helyzetből is látszik, mennyit ért az”




– mondta a 444-nek egy egészségügyi dolgozó, aki jelenleg is karanténban van az Uzsoki Utcai Kórházban, miután megfelelő védőfelszerelés nélkül került kapcsolatba egy koronavírusos beteggel.

 

Ő, és egy második forrásuk is egybehangzóan arról beszélt, hogy a beteg szerdán került be a kórházba, de a koronavírus tesztet csak pénteken végezték el rajta, ami pozitív lett.

„Nem volt rajtunk megfelelő védőfelszerelés, ezt írták a karantént elrendelő határozatra is. Mondjuk nem is nagyon lehetett volna, abból alig van, emiatt viszont tényleg csak akkor venné fel bárki, ha biztosan tudnánk, hogy fertőzött egy beteg, ami ugye csak pénteken derült ki”

– mondta a dolgozó.




 

A 444-nek arról beszélt, hogy az Uzsoki Utcai Kórház – miután pénteken kiderült, hogy koronavírussal fertőzött a beteg – nagyon gyorsan és jól járt el. Azokat az egészségügyi dolgozókat, akik kapcsolatba kerültek a beteggel, és bent voltak, amikor pénteken megjött a teszt eredménye, azonnal elkülönítették, a többieket visszahívták, és azóta is kifejezetten jó körülmények között tartják őket elzárva.

„Engem, és szerintem mindenkit, aki itt van, mélységesen felháborít, hogy a koronás beteggel kapcsolatba kerülő egészségügyi dolgozókat nem tesztelik, ha nincsenek tüneteik, Pintér Sándor belügyminisztert viszont azonnal”

– mondta a karanténból.

 

24.hu további részleteket is megtudott az Uzsoki kórházban karanténba zárt egészségügyi dolgozók körülményeiről. A karantént egy néhány ágyas kórteremben alakították ki, de egy idő után szűkösnek bizonyult, ezért

az időközben húsz fősre dagadt, karanténba zárt egészségügyi személyzet egy részének földön, matracokon jutott hely.

 

Ők olyan egészségügyi dolgozók, akik kapcsolatba kerültek fertőzött betegekkel, de tünet híján nem tesztelték őket. Ennek ellenére nem otthoni karantént rendeltek el számukra, hanem a kórházban különítették el őket. Vagyis nem ellátásra tartották őket, hanem fogva – fogalmazott forrásunk, aki viszont kiemelte azt is, hogy a kórháznak nem volt más lehetősége.

 

Az RTL Klub vasárnapi híradójában olyan egészségügyi dolgozókról mutatott be videófelvételt, akik a karanténba helyezett betegeket ápolják. A felvételen látszik, hogy az orvosok és az ápolók érthetően feszültek és fáradtak.

A felvételen a karanténban lévők azt sérelmezik, hogy egy szobában kell lenniük a frissen érkezettekkel, miközben az ápoló és az orvos arról beszél, hogy az egész kórház tele van és percenként jönnek az újabb betegek.

 




Az Uzsoki esete nem egyedülálló, szinte pontosan ugyanez az eseménysor játszódott le az elmúlt napokban a Jahn Ferenc Kórházban és a Szent János Kórházban is. Falus András, a SOTE immonbiológiai intézetének igazgatója lapunknak adott interjújában több tesztelést sürgetett az ilyen problémák megoldására.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top