Belföld

Videót küldött a Kútvölgyi karanténjából az egyik koronavírusos magyar nő fia

168ora.hu

Videót készített a Kútvölgyi kórházban kialakított karanténban a gimnazista fiú, akinek az édesanyjáról kiderült, hogy napokig koronavírus-fertőzötten feküdt a Szent János kórházban – írja a hvg.hu.




 

A budapesti Toldy Ferenc Gimnázium tanulója a videóban azt állítja, hogy március 2-án az édesanyja belázasodott, és az állapota nem javult. Keddre az egyik testvére is belázasodott.

 

A fiú arról azt is elmesélte, hogy március 3-ra bátyja is belázasodott, ám miután jobban lett, ismét bejárt az egyetemre. Édesanyja állapota viszont nem javult, így szerdán felhívták a háziorvost, aki nem ment ki, csak a feltett kérdések alapján ítélte úgy, hogy a nő nem koronavírus-fertőzött.

 

A nő állapota március 7-re annyira súlyos lett, hogy kórházba vitték, ahol azt kérdezték tőle, járt-e külföldön, majd amikor erre nemleges választ adott, a Szent János kórházba szállították,

ahol nem akartak koronavírus-tesztet végezni rajta.

 




A nőn végül mégis csak elvégezték a tesztet, ami pozitív lett. Ekkor a fiú az iskolában épp órán ült, az igazgató pedig a hír hallatán hazaküldte őt és a komplett osztályát is.

 

Ezután a nő férjének és három gyermekének azt mondták, kötelesek karanténba vonulni, majd az ÁNTSZ telefonon közölte velük, hogy maradjanak házi karanténban.

 

Egy nappal később az ÁNTSZ mégis arról értesítette őket, hogy menjenek be a kórházi karanténba, majd aznap este közölték velük, hogy a Kútvölgyi kórházba viszik őket.

 

Szombatra kiderült, hogy a gimnazista bátyjának koronavírus-tesztje is pozitív lett.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top