Belföld

Vidéken rövidülhet a bolti nyitva tartás, már van olyan élelmiszer-üzlet, ami minden nap bezár két órára a vásárlási láz miatt

168ora.hu

A koronavírus miatt napirendre került a nyitva tartás kérdése az élelmiszer-kereskedelemben is. A Coop vidéki bolthálózatában már van olyan élelmiszerüzlet, amelynek vezetője úgy döntött, hogy




naponta két órára bezárja a boltot, a délutáni műszak előtt

– írja a Magyar Nemzet.

 

Így kezelik az újra és újra felerősödő vásárlási hullámokat, ami miatt az országban már többször megborult a kiegyensúlyozott áruválaszték – hívta fel lap figyelmét Zs. Szőke Zoltán.

 

A kisebb településeken, nagyobb városokban több mint 2500 boltot képviselő Áfeosz-Coop Szövetség elnöke vázolta: noha a kellő mennyiségű hazai árutömegből folyamatos a készletek pótlása, a február vége óta többször előforduló, rendszeressé vált rohamok

már több termék esetén okoznak tartós választékhiányt.

 




Zs. Szőke szerint az elkövetkező időkben meg kell szokni az alapkínálatban is a választék szűkülését. Emellett a teljes szektorban szükség lehet ésszerű megoldásokra a továbbiakban, hogy változatlanul stabil maradjon az ellátási lánc, ehhez a vásárlóknak is alkalmazkodniuk kell. Rövidített nyitva tartással, a boltok egyműszakos munkarend szerinti működtetésével a járványszempontokat is jobban érvényesíteni lehet – jegyezte meg a szakember.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top