Belföld

Felmondások és tanárelbocsátások a koronavírus miatt – a fenntartó persze nem tud és nem tehet semmiről

168ora.hu

Bajba kerültek a megbízási szerződéssel foglalkoztatott tanárok, mert többeknek azonnali hatályú felmondással szüntetik meg munkaviszonyukat – írja a Népszava. Több tucat megkeresés érkezett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetéhez (PDSZ), hogy jellemzően napközis tanároknak, de testnevelőtanároknak is megmondták, nincsen szükség a munkájukra.




Volt olyan, akinek SMS-ben mondták fel a megbízási szerződését.

 

A PDSZ felhívta az érintettek figyelmét: ha a megbízási szerződésben van felmondási idő, azt minden tankerületnek be kell tartania. Ha elküldik a munkavállalót, ki kell fizetni a felmondási időre járó megbízási díjat, sőt az érintett kártérítést is követelhet. Ha a szerződésben nincs szó felmondási időről, arról külön kell megállapodni a munkáltatóval. A lap megkereste a Klebelsberg Központot (KK). A szervezet azt írta, a tankerületi központok önállóan dönthetik el, szükséges-e a feladatellátáshoz a megbízással foglalkoztatott tanárok szerződésének fenntartása vagy sem. A KK-nak az a célja, hogy senki ne maradjon jövedelem nélkül ebben a nehéz időszakban. Épp ezért, elkezdték a megbízási szerződéssel foglalkoztatott pedagógusok felmérését, ha ezzel végeznek,

iránymutatást adnak a tankerületeknek.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top