Politika

Eldőlt: az ellenzék nélkül is keresztülverik a felhatalmazási törvényt

Pestibulvar.hu

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője pénteken azt mondta a kormánypárti HírTV-nek, hogy




AKKOR IS ÁT FOGJÁK TOLNI A PARLAMENTEN A FELHATALMAZÁSI TÖRVÉNYT, HA AZ ELLENZÉK NEM TÁMOGATJA AZT HÉTFŐN.

 

Ismeretes, hétfőn készül szavazni a parlament a kormánynak arról a törvényéről, amivel határozatlan időre meghosszabbítanák a koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzetet. A törvény különösen azért aggasztó, mert amellett, hogy lényegében korlátlan hatalommal ruházná fel Orbán Viktort, még ő dönthetne arról is, hogy mikor mond le a különleges jogosítványairól. Miután normális ügymenetben hétfőig már nem szavazhatnának a törvényről, a Fidesznek egyelőre az ellenzék támogatására is szüksége van az elfogadásához (előre hozott ügymenetben négyötödös támogatásra van szükség). Kocsis ugyanakkor elmondta, hogy akkor is meg fogják szavazni a törvényt, ha az ellenzék nem támogatja azt hétfőn,

MAXIMUM ELTOLJÁK NYOLC NAPPAL, AKKOR ADÓDNA UGYANIS ELŐSZÖR ÚJRA LEHETŐSÉGÜK A SZAVAZÁSRA.

 

Azért lenne szükség a nyolc napra, mert a házszabály szerint csak akkor lehet elfogadni a törvényt, ha előtte minimum nyolc napig tárgyalnak róla. Ha nem szavazná meg a törvényt az ellenzék hétfőn, miután a veszélyhelyzet március 26-án lejár, lenne két olyan nap, amikor jogilag nem lenne érvényben a különleges jogrend. Kocsis is elismerte, hogy ebben az esetben

EZ A NÉHÁNY NAP “JOGVITÁS LEHETNE”.

 




Mindenesetre azt mondta, ő úgy látja, hogy szerinte át fog menni a törvény, mert mint mondta, “az ellenzék is megértette azt, hogy ez most nem a politikai viták ideje, hanem cselekedni kell, mert emberéletekről lesz szó”.

 

Hogy miért nagyon aggasztó a törvény, arról itt írtunk bővebben.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top