Politika

Karácsony megelégelte a tökölést – a főváros maga szerzi be a védőfelszereléseket

Kép: MTI, Soós Lajos

Orbán szerint több millió maszk áll rendelkezésre, és még gyártunk is a börtönökben, a valóság azonban mást mutat, mint amit a Kossuth rádió stúdiójából próbál a miniszterelnök sugallni. Erre példa a mentősök nyílt levélben való segítségkérése, és Karácsony Gergely is arról számolt be, hogy hozzá más infromációk jutnak el.  Mint írja,




EGYRE KÉTSÉGBEESETTEBB FORMÁBAN, NEM RITKÁN DRÁMAI HANGON

kérnek tőle segítséget a kerületi egészségügyi ellátásban dolgozók, a hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkások, a város működtetésében kulcsszerepet játszó BKV-sok, az idősgondozásban, a köztisztaságban és a közrend fenntartásában dolgozó munkatársak. Ők azt mondják, nincs elegendő maszk és védőfelszerelés, ezért a főpolgármester újra hivatalos levelet küld, a fővárosi kormánymegbízotton keresztül a kormánynak, de addig sem ül tétlenül, várva a kormány reakciójára.

„DE ADDIG IS MINDEN CSATORNÁT IGÉNYBE VESZÜNK, HOGY MAGUNK IS BESZEREZZÜNK ILYEN VÉDŐFELSZERELÉSEKET.

 




A pekingi és a shaghaji főpolgármester segítségét is kértem. E tekintetben a pénz nem számít, minden forrást, minden beszerzési csatornát igyekszünk felhasználni az emberéletek védelme érdekében” – írta Facebook posztjában Karácsony.

 

A járványveszély, az emberéletek védelme mindent felülír – én ebből indulok ki, de döbbenten látom, hogy a lakájmédia…

Közzétette: Karácsony Gergely – 2020. március 20., péntek

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top