Politika

Fertőzött afrikai miniszter járt Siófokon – a Fidesz próbálja elhallgatni az ügyet!

Fotó: alyaoum24.com

Jellemző a hivatalos magyar tájékoztatási helyzetre, hogy a siófokiak a marokkói sajtóból tudták meg, hogy a múlt hét elején náluk is járt, sőt a városukban is evett Abdelkader Amara, az észak-afrikai ország koronavírussal fertőzött közlekedési és vízügyi minisztere. Ő az a politikus, aki miatt Pintér Sándor belügyminisztert pánik gyorsasággal tesztelni kellett, mivel kezet fogtak. A Narancs.hu szerint a siófokiak úgy jöttek rá, hogy milyen veszélyes vendégük volt, hogy az ATV kiderítette: a marokkói miniszter járt Nagykanizsán is. Ezután Tar Mihály, az ATV szerkesztője és a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. ügyvezetője több fotót is feltett a Facebookra, amit egy arab nyelvű újságból vettek ki és azt kérdezték: ezek a képek vajon hol készülhettek?




A SIÓFOKIAK DÖBBENTEN ISMERTÉK FEL SAJÁT VÁROSUKAT AZ AFRIKAI ÚJSÁG FOTÓJÁN, RAJTA A FERTŐZÖTT MINISZTERREL!

 

A képek a város mólóján készültek, de a Narancs.hu úgy tudja, hogy Abdelkader Amara Siófok és Budapest mellett még Nagykanizsára, Zalaegerszegre és Szentendrére is ellátogatott. Ezeken a helyeken – miután megtudták, hogy koronafertőzött járt náluk – fertőtlenítettek és tesztet is elvégeztek azokon, akikkel a politikus találkozott, de a siófokiak csak utólag, egy afrikai újságból értesültek mindenről. Még a város független polgármestere, Lengyel Róbert sem tudott a látogatásról, amiről egyébként a térség fideszes országgyűlési képviselője, Witzmann Mihály minden bizonnyal tudott.

A FELHÁBORODOTT SIÓFOKIAK MOST AZT SZERETNÉK TUDNI, HOGY A FIDESZES KÉPVISELŐJÜK MIÉRT HALLGAT AZ ÜGYBEN.

 

Több helyi forrásból származó információ szerint egyébként a siófoki Mala Garden Hotel étterme, ahol a marokkói minisztert vendégül látták, március 16-tól bezárt, az étterem több alkalmazottja pedig házi karanténba került.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top