Belföld

Drágább lesz a húsvéti sonka, de a hússzövetség nem számít a kereslet visszaesésére

Fotó: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

Nem várható ellátási zavar a húsvéti füstölt húskészítmények piacán, az ágazati vállalatok széles kínálattal készülnek, azonban a termékek tavalyhoz képest magasabb áron kaphatók majd – közölte a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) elnöke az MTI-vel.




 

Éder Tamás elmondta, hogy a húsvéti füstölt hústermékekből évek óta mintegy 6-7 ezer tonna fogy, idén is hasonló forgalomra számít. Kiemelte, hogy a húsüzemekben már jóval húsvét előtt megkezdődik a felkészülés, vannak olyan készítmények, például a hagyományos pácolt, érlelt, füstölt termékek, amelyeket már hetek óta gyártanak.

 

De hogy mi a helyzet most, amikor a koronavírus miatt az emberek egyrészt korábban elkezdték feltölteni élelmiszerkészleteiket és sokan inkább otthon maradnak, hogy lassítsák a járvány terjedését? Az elnök megjegyezte, az ellátásban nem lesz gond, azonban a vállalatok attól tartanak, hogy

a járvány történései a vásárlókat a húsvéti ünnepek előtt takarékosságra kényszerítik, és ezért az olcsóbb, gyengébb minőségű termékek iránti kereslet nő majd.

 




Ezzel megtörhet az elmúlt évek tendenciája, amikor a jobb minőségű, hosszabb érlelési idejű, hagyományos termékek iránti kereslet lassan és folyamatosan emelkedett a gyorsérlelésű, főzött, pácolt termékek rovására. A fogyasztók felismerték, hogy az ár igenis érdemi minőségi különbséget jelez a lényegesen olcsóbb és a drágább húsvéti füstölt készítmények között.

 

Éder Tamás rámutatott, hogy

az árak idei emelkedése független a koronavírus-járványtól,

annak hátterében az afrikai sertéspestis világpiaci hatásai állnak, ami miatt drasztikusan emelkedik az alapanyagár. A tavalyi húsvét előtti időszakhoz képest az élősertés ára mintegy 50 százalékkal nőtt, ehhez képest egy év alatt a húskészítmények árai csak 20 százalék körüli mértékben emelkedtek. Ahhoz, hogy a növekvő önköltségeket a húsipari cégek az ára

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top