Belföld

Kórházi sátortáborrá alakították a katonák a Szent László Kórház udvarát

Fotó: honvedelem.hu

Egy nap alatt állítottak fel tábori kórházat, sátorrendszert a katonák a budapesti Szent László Kórház udvarán – írta a honvedelem.hu nyomán a 24.hu.




 

A járványügyi veszélyhelyzetre való tekintettel hétfőn és kedden a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ szakállománya debreceni, hódmezővásárhelyi és szolnoki katonákkal kiegészülve – a kórház megsegítése céljából – telepítette a Role-1 típusú tábori sátorrendszert.

Fotó: honvedelem.hu

Kopcsó István, a Magyar Honvédség egészségügyi főnöke hangsúlyozta, hogy olyan modern sátorrendszert állítottak fel, amely rugalmasan alakítható a feladatellátáshoz szabva. Kiemelte, hogy a járvány jelenlegi fázisában a sátor

nagyon jól használható betegek előosztályozására,

azaz lehetővé teszi, hogy a betegek a lehető legrövidebb időn belül kerüljenek az ellátásuk szempontjából legoptimálisabbnak számító helyre.




 

A telepített sátorrendszer ellenáll akár óránkénti száz kilométeres erősségű szélnek is, hűtő-fűtő rendszere pedig az üzembe helyezése után tíz perccel már biztosítja a megfelelő munkafeltételeket.

 

A sátrak felállításáról videót is közzétettek a honvédelem Youtube-csatornáját, a Katonai Filmtsúdió jóvoltából:

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top