Politika

A védekezés kezdetén vagyunk, százmilliárdos lesz a védekezés költsége – ma sem maradt el a Kormányinfó

168ora.hu

Az Operatív Törzs után a Kormányinfó is zárt térben, újságírók nélkül folytatja. Gulyás Gergely elsősorban a tegnapi kormányülés döntéseiről beszél, ahol tárgyalták azt a kérdés, mi legyen a lejáró vészhelyzeti intézkedésekkel. Elsőként arra kérik az egyetemek és a közoktatási intézmények fenntartóit, hogy továbbra se nyissanak ki a felsőoktatási intézmények. A belügyminiszter saját hatáskörben fogja elrendelni a schengeni belső ellenőrzést. A védekezés kezdetén vagyunk – jelentette ki.




Lassan a csoportos megbetegedések időszakából átlépünk a tömeges megbetegedések időszakába.

A kormány minden olyan intézkedést előbb hozott meg, mint amit más országokban bevezettek. Reméli, hogy az ütem lassulni fog, de ugrásszerűen nőni fognak a fertőzések. Mindent megtesznek, hogy kontroll alatt tartsák ezt, az egészségügyi rendszer felkészült.

A költségekről szólva elmondta, több, mint 100 milliárd forintot költöttek eddig. Az összegek a költségvetésben ezek rendelkezésre állnak – hangsúlyozta.
Az uniós ügyekről szólva elmondta, a magyar kormány azt fogja indítványozni az állam- és kormányfő videóértekezletén, hogy

a védőeszközöket vámmentesen lehessen az unión kívülről behozni.

 




A kormány mindent megtesz, hogy a védekezéssel kapcsolatos pályázati pénzeket minél előbb le lehessen hívni, bár ez nem akkora segítéség, noha Magyarország az egyik legjobb pályázati lehívók között van. A gazdaság működőképességének fenntartása a kormány célja, különösképp a munkahelyek megőrzése prioritás. A hiteltörlesztési moratórium számítása szerint 3 ezer milliárdot hagy a magyar családoknál. A miniszter reményét fejezte ki, hogy ez az összeg a gazdaság életben tartására és a fogyasztás növelését fogja szolgálni.

 

Egyúttal bejelentette, hogy lezárták a Mátrai Erőmű megvásárlását. Az MVM március 26-án kötötte meg a tranzakciót. A vételár 14 milliárd 744 millió forint volt. Jelezte, ez az erőmű mind energiatermelésben, mind a munkahelyek megtartása érdekében kulcsfontosságú.

A polgármesterek által elrendelt kijárási tilalmakkal kapcsolatban Gulyás Gergely azt mondta, az államnak van lehetősége ilyen intézkedést elrendelni. Jelezte azt is, akik ilyen lépést hoztak, azok törvénytelenül jártak el.

A Parlamentbe koronavírus-gyanúval beülő B. Nagy László esetével kapcsolatban elmondta, a képviselőnek negatív lett a tesztje. Véleménye szerint a képviselő 3-4 méteres távolságban ült mindenkitől annak ellenére, hogy nem kapta el a betegséget és hozzá kívánt járulni ahhoz, hogy az Országgyűlés a szükséges jogszabályokat meghozhassa.

 

 

Halálos veszéllyel csak akkor jár a koronavírus, ha valakinek valamilyen alapbetegsége van – jelentette ki Gulyás Gergely.




Az álláskeresési járadék megváltoztatásával kapcsolatos kérdésről elmondta, hogy szeretnék, ha minél kevesebb ilyen esetben van. Az a cél, hogy három hónap (ennyi az álláskeresési járadék maximális ideje – A szerk.) után legyen mindenkinek munkája. \’Ha a segélyezési rendszerre térünk át, az az ország tragédiája lenne.”
Szeretnék, ha ez a három hónap elegendő lenne a munkahelyteremtő programok beindítására.
Gulyás Gergely úgy számol, hogy csak ebben a hónapban már több tízezer munkanélküli lesz, ugyanakkor a kormány azon van, hogy mindenkinek legyen munkahelye.

A Pestisrácok alákérdezésére nem ekézi tovább az ellenzéket, szeretnének a védekezésben partnert látni az ellenzékben. Ami Karácsony Gergely rendeleti irányítását illeti, a politikus reméli, hogy az ellenzék “befejezi a kettős mércét.”

A kijárási tilalommal kapcsolatban azt mondta, ha indokolt, akkor bevezetik. 

Közzétette: Magyarország Kormánya – 2020. március 26., csütörtök

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top