Politika

Az operatív törzs szerint lassult a járvány Magyarországon

Forrás: MTI / Johns Hopkins Egyetem

A környező országokhoz képest Magyarországon sikerült lassítani a járvány terjedését – mondta a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője csütörtökön online sajtótájékoztatón.




Lakatos Tibor hozzátette: ez a kormány korábbi intézkedéseinek és annak is köszönhető, hogy az állampolgárok betartják a hatósági korlátozásokat.

 

Kérdésre válaszolva közölte: a megszokotthoz képest 60-70 százalékkal kevesebben vannak a magyarországi utakon és köztereken.




 

A határhelyzetről az ügyeleti központ vezetője azt mondta: szlovák oldalról a befelé irányuló teherforgalomban Rajkánál, Parassapusztánál kell kisebb torlódásra számítani. Ausztriából Hegyeshalomnál van hosszabb várakozási idő a belépésnél mind a személy-, mind a teherforgalomban. A román határnál nincs a hétköznapinál jelentősebb torlódás, csupán a teherforgalomnak fenntartott sávokban kell kissé hosszabban várakozni. Ami a szerb határszakaszt illeti, Röszkénél és Tompánál kell nagyjából egy órát várakozni – közölte.

 

Lakatos Tibor azt mondta: folytatják a korábban bevezetett határellenőrzést az osztrák és a szlovén határnál.
Eddig 4759 hatósági házi karantént rendeltek el, de a karanténban lévők száma nemsokára csökkenni fog, mivel egyre többen hagyhatják majd el közülük az otthonukat, mert letelik a korlátozás 14 napos időtartama – emelte ki.

 

Szabálysértési feljelentést 172-szer tettek, 28 emberre szabtak ki helyszíni bírságot a hatósági házi karantén szabályainak megszegése miatt – közölte az ügyeleti központ vezetője. Hozzátette: az üzletek nyitvatartására vonatkozó rendelkezések figyelmen kívül hagyása miatt 44 szabálysértési feljelentés született, és 25 embert bírságoltak meg a helyszínen.

 

Kérdésre felelve Lakatos Tibor azt mondta: azért vonul ki a honvédség nagyáruházakba, hogy el lehessen látni a lakosságot, ha bármilyen probléma merülne fel a beszállítással. Honvédelmi irányítótörzsek jöttek létre, hogy a létfontosságú üzemek, kiemelt létesítmények tevékenységét segítsék – idézte fel. Gond esetén ezek a szervezetek értesítik az operatív törzset – közölte.




 

Hangsúlyozta, jelenleg nem tervezik a fitnesztermek működési feltételeinek további szigorítását, 15 óráig továbbra is nyitva tarthatnak.

 

Szintén kérdésre válaszolva kijelentette, hogy a jövő héten elkészül a kiskunhalasi ideiglenes kórház. Az intézményt azonban csupán akkor veszik majd igénybe, ha a “normál kórházi kapacitás” nem bizonyul elegendőnek – fűzte hozzá. Kiskunhalason már telepítették az oxigénellátáshoz szükséges tartályt, de további eszközöket kell még beszerezni – mondta Lakatos Tibor, megjegyezve: a tervek szerint intenzív ellátásra is alkalmas lesz a létesítmény. (MTI)

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top