Külföld

Családja szerint semmilyen más betegsége nem volt a koronavírus 22 éves brit áldozatának

nyugatifeny.hu

A fertőzés előtt teljesen egészséges volt a lány – mondja az anyja.




Egy 21 éves lány is a koronavírus halálos áldozatai között van az Egyesült Királyságban, ahol a járvány eddig több mint nyolcezer embert fertőzött meg és 422 ember életét követelte.

 

Chloe Middleton halála további vizsgálódásokra adhat okot, amennyiben a gyászoló családtagok igazat mondanak: szerintük ugyanis a lánynak

semmilyen betegsége nem volt,

a vírusfertőzés előtt teljesen egészséges volt – írja a The Telegraph.

 

„Üzenem azoknak, akik szerint ez csak egy vírus, ezt gondolják át még egyszer. Saját tapasztalatból mondom, ez az úgynevezett vírus ugyanis elvitte az én 21 éves lányomat”

– írta Facebook-bejegyzésében az anya, Diane Middleton.

 

Ebben az esetben ő a legfiatalabb áldozat azok között, akik nem szenvedtek más betegségben, amely miatt szervezetük nem tudott megbirkózni a vírussal.

 




Eddig a halálos áldozatok döntő többsége krónikus beteg és/vagy idős ember volt.

 

Az eddigi legfiatalabb brit áldozat egy 18 éves fiú, ő azonban komoly egészségügyi problémákkal küszködött korábban is, így halálában nem volt kizárólagos szerepe a vírusnak.

(The Telegraph / Index) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top