Politika

Hétfőn erőből átnyomja a Fidesz az ellenzék által elutasított felhatalmazási törvényt, elegendő lesz a kétharmad

MTI Fotó: Balogh Zoltán

Az Országgyűlés jövő hétfőn elfogadhatja a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot, miután a törvényalkotási bizottság a kormánypárti képviselők szavazataival megteremtette ennek alkotmányos előfeltételét – nyilatkozta a testület fideszes elnöke csütörtökön az MTI-nek telefonon.




Hende Csaba a bizottság ülését követően közölte: a kormánypárti képviselők elfogadták a javaslat összegző jelentését,

megteremtve annak feltételét, hogy az Országgyűlés kétharmada jövő hétfőn elfogadhassa az előterjesztést.

 

A Ház e heti ülésén az ellenzék nem járult hozzá a javaslat házszabálytól eltérő tárgyalásához, így a négyötödös támogatás hiányában az előterjesztést sürgősséggel fogadhatja el a parlament.

 

A kormány március 11-én 15 órától hirdetett a koronavírus-járvány miatt veszélyhelyzetet az ország egész területére.

 

Az alaptörvény szerint a kormány veszélyhelyzetben hozott rendeletei tizenöt napig – vagyis az elsők március 26-ig – maradnak hatályban, kivéve, ha a kormány – az Országgyűlés felhatalmazása alapján – azok hatályát meghosszabbítja.

 

A koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot a kormány nevében Varga Judit igazságügyi miniszter nyújtotta be pénteken az Országgyűlésnek. Az előterjesztés lehetővé tenné, hogy a kormány megtehessen minden olyan intézkedést és megalkothasson minden olyan normatív rendelkezést, amely a koronavírus-járvánnyal összefüggésben az állampolgárok élet-, egészség-, személyi, vagyon- és jogbiztonságának, valamint a nemzetgazdaság stabilitásának garantálása érdekében szükséges.




 

A javaslat szigorítaná a büntető törvénykönyvben a karantén megszegésére és a rémhírek terjesztésére vonatkozó szabályokat is. (MTI) / 168ora.hu

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top