Politika

Jótékonykodásba fogott az MSZP-frakció, képviselői fizetéseikből 15 milliót dobtak össze fertőtlenítőszerekre

168ora.hu

Az MSZP-frakció tagjai úgy döntöttek, hogy fizetésükből képviselőnként 1 millió forintot, összességében




15 millió forintot ajánlanak fel tisztítószerek, fertőtlenítőszerek és védőfelszerelések beszerzésére

– olvasható a párt közleményében. Mint írják, ezt az összeget az MSZP Szolidaritási Alapján keresztül, a párt megyei elnökeinek koordinálásával juttatjuk el a frontvonalban, az egészségügyben, és a szociális ágazatban dolgozók számára, illetve azoknak a rászoruló családoknak, akiknek a védőfelszerelések, fertőtlenítőszerek beszerzése problémát okoz.

 

„A Parlament falain kívül így tudunk konkrét segítséget nyújtani a járvány leküzdésében azok számára, akik mindannyiunkért dolgoznak a fronton és azok számára, akik segítségre szorulnak” – derül ki a párt tájékoztatásából.

 




Koronavírus - Kútvölgyi Kórház

Koronavírussal fertőzöttek fogadására átalakított szobát fertőtlenítenek ózonos eljárással a Kútvölgyi Kórházban. (MTI/Szigetváry Zsolt)

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top