Belföld

Lakásokkal segítik az orvosokat a vészhelyzet alatt, hogy ne fertőzzék meg otthon családjaikat

168ora.hu

Pihentesd a dokit! néven indult jótékonysági kezdeményezés,

 




 

egyre többen ajánlják fel ingyen üresen álló ingatlanjaikat az egészségügyi dolgozók számára a veszélyhelyzet idejére.

 

Egyelőre Budapest a központ, de szeretnének vidékre is terjeszkedni

– írta a Magyar Hírlap kedden.

A kezdeményezés célja, hogy azok az orvosok, ápolók, akik nem tudnak, nem akarnak hazamenni idős szüleikhez, gyerekeikhez, mert esetleg koronavírusos betegekkel foglalkoznak, egy, a munkahelyükhöz közeli lakásban pihenni tudjanak.

 

Koronavírus - Szent László Kórház

Koronavírus – Szent László Kórház | Fotó: Szigetváry Zsolt

 




 

 

Az ötletgazda a Magyar Hírlapnak elmondta, hogy bár csak pár napja indultak el, máris folyamatos a jelentkezés, és csaknem húsz dolgozónak már találtak is lakást. Jelenleg e-mailben ([email protected]) várják a felajánlásokat, amit feltesznek a Facebook-csoportba, ott lehet rá jelentkezni.

 

 

Egy rövid ellenőrzés után összekötik a tulajdonost a jelentkezővel, akik egy ingyenhasználati szerződést kötnek

– ismertette Berke Mónika.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top