Politika

Elképesztő szintre süllyedt a kormánypárt – konkrét tényeket próbálnak meg letagadni!

Pestibulvar.hu

Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője a pénteken tartott online sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy már most is 520 milliárd forint uniós forrás áll a magyar kormány rendelkezésére, amit a koronavírus-járvány elleni védekezésre tud felhasználni.




 

Facebook videójában az MSZP-s politikus elmondta, hogy a portugál Elisa Ferreira, a kohézióért és reformokért felelős uniós biztos arról tájékoztatta, hogy a magyar költségvetésben két olyan tétel is szerepel, egy 861 millió eurós, valamint egy 607 millió eurós összeg, azaz átszámítva összesen 520 milliárd forint,

MELLYEL A MAGYAR KORMÁNY MÁR MOST SZÁMOLHAT A JÁRVÁNY ELLENI VÉDEKEZÉSBEN.

 

Hozzátette: ha az unió nem intézkedett volna csütörtökön, akkor ezt az 520 milliárd forintos összeget Magyarországnak vissza kellett volna fizetnie, de így már sajátjaként kezelheti.

Ujhelyi kiemelte azt is, hogy az EU döntött a koronavírus-reagálási befektetési kezdeményezésről is, amellyel 37 milliárd eurót biztosítanak a járvány elleni védekezésre.

EBBŐL AZ ÖSSZEGBŐL MAGYARORSZÁG 5,6 MILLIÁRD EURÓT, TEHÁT NAGYJÁBÓL 2000 MILLIÁRD FORINTOT HASZNÁLHAT FEL,

amibe már beleszámít az előbb említett 520 milliárd forintos összeg.




 

Az ellenzéki politikus elmondta azt is, hogy bár az egészségügy tagállami hatáskör, az EU mégis közös közbeszerzést indított a védőfelszerelések beszerzése érdekében, így abból Magyarország is részesülhet majd.

 

A Fidesz végül egész váratlan módon reagált a szocialista politikus tényállítására.

KONKRÉTAN MEGPRÓBÁLJÁK LETAGADNI, HOGY AZ UNIÓ BÁRMILYEN MÓDON IS PRÓBÁLNA SEGÍTENI A TAGÁLLAMAINAK, ÍGY KÖZTÜK MAGYARORSZÁGNAK IS,

mivel ez nem férne bele az évek óta tartó gyűlöletkampányukba. Nehezen tudnák megmagyarázni a szavazóiknak, hogy az unió, akik ellen eddig küzdöttek, most a bajban 2000 milliárd forintot csoportosítanak át, melyet Magyarország a koronavírus elleni védekezésre használhatna fel.

ÍGY VÉGÜL EGYSZERŰEN KIJELENTETTÉK, HOGY AZ UNIÓ NEM ADOTT FORRÁST A VILÁGJÁRVÁNY ELLENI VÉDEKEZÉSRE!

 

A kormány szerint az EU semmilyen forrást nem bocsátott Magyarország rendelkezésére a koronavírus elleni védekezéshez, miközben a magyar kormány már 245 milliárd forintot fordított a központi költségvetésből a járvánnyal kapcsolatos intézkedésekre.

 

A kormánypárt közleményében továbbá az is szerepel, hogy “Felszólítjuk a szocialistákat, hogy ne keltsenek hangulatot!”.




 

Hatalmas összeget biztosított tehát az Európai Unió Magyarország számára a járvány megfékezésére, az egyetlen kérdés, hogy vajon a kormány miként kezeli majd a nagyjából 2000 milliárd forintot, és a végén hogyan tud elszámolni ezzel az összeggel.

 

❌‼️ Ujhelyi: a Fidesz-kormány letagad 520 milliárd forintnyi uniós forrást! ❌‼️Jelenlegi árfolyamon körülbelül 520…

Közzétette: Ujhelyi István dr. – 2020. március 27., péntek

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top