Politika

Április elejéig több, mint 200 milliárd forint eu-s pénz érkezik Magyarországra – levél van róla!

Hollik István - Forrás: MTI

Hollik István lehazugozta a magyar ellenzéket.




Tegnap a Fidesz hangulatkeltésnek nevezte azokat az értesüléseket, amelyek szerint az Európai Unió 2000 milliárd forintos segítséget nyújt Magyarországnak a koronavírussal szembeni védekezésre. A párt közleménye után, még tegnap este fél 10 előtt pár perccel Hollink István lehazugozta a magyar ellenzéket ugyanezért.

 




Az ellenzék ismét hazudik, amikor azt állítja, hogy az Európai Unió támogatást biztosít Magyarországnak a koronavírus elleni védekezéshez – közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója szombaton.

 

Hollik István a Fidesz Facebook-oldalán közzétett videóban azt mondta: Brüsszel semmilyen új forrást nem biztosít Magyarországnak.

 

Hozzátette: ezzel szemben a kormány csak eddig 245 milliárd forintot fordított a koronavírus elleni védekezésre, ami ráadásul felülről nyitott keret. Azaz minden forrás biztosított a magyar emberek egészségének megvédésére, és a járvány okozta károk enyhítésére – hangsúlyozta.

 

A kormánypártok nevében arra kérte az ellenzéket, hogy ne terjesszenek hamis információkat. Ilyen nehéz helyzetben összefogásra van szükség, nem pedig rosszindulatú félretájékoztatásra – emelte ki Hollik István. (MTI)

 

Elisa Ferreira kohézióért és reformokért felelős uniós biztos és Nicolas Schmidt munkahelyi és szociális jogokért felelős uniós biztos levelükben azt írták, hogy Magyarország a 37 milliárd eurós európai állami beruházási összegből gyorsan irányítson át a koronavírus-válság hatásainak kezelésére. A Bizottság javasolja az idei kötelezettség felmondását az 2019. évi európai strukturális és beruházási alapok el nem költött előfinanszírozásainak visszatérítésének igénylésére és e pénz felhasználására. Magyarország esetében ez körülbelül 861 millió EUR-t tesz ki (indikatív összeg a vizsgálat és az elszámolások elfogadásának végleges eredményéig).

 




 

Ezenkívül a Bizottság a 2020-as éves előfinanszírozást kifizeti Magyarországnak két részletben, március és április elején, 607 723 141,53 EUR (a cikk írásakor ez középárfolyamon számolva 217 milliárd forint! – a szerk.) összegben. A teljes levél >> ide kattintva << olvasható.

 

Török Zsolt a Facebook oldalán írt a kormány szerint nem létező pénzről:

Ha 245 milliárdot hazudnak védekezési költségre, és ebből még a jobboldali közgadászok is csak 80-90 milliárdot találnak…

Közzétette: Török Zsolt – 2020. március 28., szombat

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top