Politika

Túl sok volt a bírálat, tollat ragadott az igazságügyminiszter, hogy védje a felhatalmazási törvényt

168ora.hu

Határozottan visszautasította a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot érő bírálatokat Varga Judit a Politico honlapján megjelent pénteki véleménycikkében, kiemelve, hogy a magyar veszélyhelyzeti intézkedésekre adott “hisztérikus reakció” bizonyítéka az Európai Unión belüli kettős mércének.




“A hatalom magyarországi megragadásával kapcsolatos hamis állítások olyan gyorsan terjednek, mint a koronavírus” –

hangsúlyozta az igazságügyi miniszter.

 

Rámutatott, hogy Magyarország is gyorsan és határozottan lépett a járvány feltartóztatása érdekében, a veszélyhelyzet kihirdetésének célja pedig az állampolgárok életének és egészségének védelme, ráadásul az EU több más tagállama is hasonló rendkívül intézkedéseket foganatosított.

 

Mint írta, a magyar kormány elleni politikai támadások “helytelen interpretáción, bizonyos esetekben pedig szándékos torzításon alapulnak”. Továbbá hozzátette,

a bírálóknak először el kellene olvasniuk magát a tervezetet,

annak ugyanis nem célja a demokratikus fékek és ellensúlyok felszámolása, a parlament pedig bármikor vissza is vonhatja a felhatalmazást.




 

A tárcavezető a brüsszeli hírportálon megjelent írásában leszögezte, hogy a kormánynak adott felhatalmazás is korlátozott, a jogállamiságot biztosító intézmények működése nem áll le.

 

“A Magyarországon bevezetett intézkedések szükségesek, arányosak és korlátozottak” – húzta alá Varga Judit, egyenlő és tisztességes bánásmódra, valamint a kettős mérce eltörlésére szólítva fel az Európai Uniót.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top