Politika

Családvédelem 1 évre, veszélyhelyzet ki tudja mennyi ideig

Forrás: MTI

Egy éve fogadta el az Országgyűlés a családvédelmi akciótervet, azóta mintegy 170 ezren igényelték a hét lehetőség valamelyikét – közölte a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért az MTI-vel.




A közleményben felidézték, hogy a 176 igen szavazattal, 10 nem és 6 tartózkodás mellett elfogadott családvédelmi akcióterv hét intézkedését két lépcsőben vezették be: tavaly júliustól indult el a babaváró támogatás, a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása, a családi otthonteremtési kedvezménnyel (csok) kapcsolatos kölcsönök és a jelzáloghitel-elengedések bővítése, valamint a bölcsődefejlesztések dinamizálása, majd idén januártól a nagyszülői gyed és a négygyermekes anyák szja-mentessége.

 

A babaváró támogatást eddig mintegy 80 ezren, a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását csaknem 26 ezren, a jelzáloghitel elengedését több mint tízezren, a kibővített csokot pedig 8,5 ezren igényelték. Mindemellett 2019-ben 2500 új bölcsődei hely is létrejött – írták.

 




Kiemelték, hogy a magyarok 97 százaléka által támogatott akcióterv legsikeresebb eleme a babaváró támogatás, amelynek igénylésekor a házaspárok 87,4 százaléka a teljes, tízmillió forintos összeget kérte. A támogatás az egész országban népszerű, a lakosságszámhoz igazodva a legtöbben Közép-Magyarországon, majd ezt követően az észak-keleti megyékben érdeklődtek iránta. A kérelmek harmada városokból, 28 százaléka községekből, ötöde a megyei jogú városokból és 18 százaléka Budapestről érkezett – ismertették.

Hozzátették: az igénybe vevők átlagéletkora 32,4 év. A kérelmezők mintegy kétharmada, 63 százaléka 30 és 40 év közötti, 31 százaléka pedig 30 évesnél fiatalabb.

 

Tájékoztattak arról is, hogy 2019-ben hónapról hónapra nőtt a házassági kedv, a rendszerváltozás óta nem kötöttek annyian házasságot, mint tavaly: 65 300 pár házasodott össze, 2018-hoz képest 28, a 2010-es adatoknál pedig 84 százalékkal többen.

 

Tavaly decemberben és idén januárban 8,2 és 9,4 százalékkal több gyermek született, mint egy évvel korábban. Ez azt jelenti, hogy két hónap alatt 1283 gyerekkel több született, mint amikor még nem lehetett igénybe venni az akciócsomag intézkedéseit – hangsúlyozták.

 

Hozzáfűzték, hogy a gyermekvállalási kedvet mutató teljes termékenységi arányszám decemberben 1,53-ra, januárban pedig 1,60-ra emelkedett, ezzel megelőzve az uniós átlagot. (MTI)

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top