Szombaton jelentette be Gulyás Gergely, a 444.hu kérdésére válaszolva, hogy Magyarországon 85 egészségügyi dolgozó fertőződött meg az új típusú koronavírussal.
Ez azt jelenti, hogy a szombati hivatalos adatokhoz mérve, amikor 678 betegről lehetett tudni,
AZ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK, AZ ÖSSZES MEGBETEGEDÉSEK MINTEGY 12,5 SZÁZALÉKÁT TESZIK KI.
A lap kíváncsi volt arra is, hogy milyen arányban fertőződhettek meg más országban az egészségügyi dolgozók, mennyire volt képes a magyar kormány megvédeni azokat a munkavállalókat, akik a frontvonalban dolgoznak, tehát az orvosokat, ápolókat, mentősöket.
Európában jelenleg Spanyolország az egyik legjobban koronavírussal sújtotta ország, ott lényegesen több a fertőzött, mint idehaza. A március végi adatok szerint 85195 betegről lehetett tudni, mégis csak kicsit magasabb eredményt kapunk, ha azt nézzük meg, hogy az összes megbetegedésnek 14,4 százaléka az egészségügyi dolgozó.
A másik leginkább koronavírussal fertőzött ország, jelenleg Olaszország, ahol március végén 73780 betegről érkezett jelentés, ebből 6404 volt az egészségügyi dolgozó.
EZ AZ ÖSSZES MEGBETEGEDÉS MINDÖSSZE 8,67 SZÁZALÉKA.
Németországban az április 2-i hivatalos jelentés szerint 2300 egészségügyi dolgozó fertőződött meg koronavírussal, míg a teljes fertőzöttek száma elérte a 82803 főt, tehát az egészségügyi dolgozók érintettsége mindössze 2,7 százalék volt.
Romániában kapjuk az egyik legrosszabb adatot, ami az egészségügyi dolgozók fertőzöttségét illeti. Ott az 1952 fertőzöttből 258 volt az egészségügyben dolgozó, tehát 14,6 százalékuk.
EBBŐL KIFOLYÓLAG MÁRCIUS VÉGÉN LE IS MONDOTT A ROMÁNIAI EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER, MIVEL ELMONDÁSA SZERINT ROSSZUL KEZELTÉK A VÁLSÁGHELYZETET,
és túl sok egészségügyi dolgozó fertőződött meg.
A magyarországi helyzet jelenleg átlagosnak mondható, statisztikailag nagyjából annyi egészségügyi dolgozó fertőződött meg, mint más országban, azonban azt nem szabad elfelejteni, hogy idehaza még jelentősen kevesebb a beteg, mint a felsorolt országokban. Tehát ha megnő a betegszám, akár a térség egyik legrosszabb helyzetébe is kerülhetünk, ha az egészségügyi dolgozók nem kapnak megfelelő védőfelszereléseket.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.