Politika

Embertelen mondata után Parragh László lemondását követeli a DK

nyugatifeny.hu

Orbán gazdasági tanácsadója szerint “nem tudnak mit kezdeni” a több tízezer tönkremenő emberrel.




Barkóczi Balázs, a DK szóvivője szerint az elmúlt napon az emberek riasztó képet kaphattak arról, hogy ez a kormány mit gondol a válság kezeléséről.

 

Barkóczi emlékeztetett rá, hogy Parragh László az ATV tegnap esti Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta:

“Annyi ember ment tökre az elmúlt napokban, és most is megy tönkre, hogy ezzel nem tudunk mit kezdeni”

 

Orbán Viktor gazdasági tanácsadója, az iparkamara elnöke, látva a válságot és látva a megszűnő munkahelyeket széttárta a kezét és azt mondta:

“Ezzel nem tudunk mit kezdeni”.

 

A DK szerint ez annak a kormányzati beismerése, hogy ez a kormány nem tudja vagy nem akarja kezelni a válságot.

 




A tegnapi beismerés azt jelenti, hogy nem tudnak mit kezdeni az elbocsátásokkal, nem tudnak mit kezdeni a tönkremenő vállalkozásokkal, nem tudnak mit kezdeni a megszűnő munkahelyekkel.

 

A Demokratikus Koalíció ezért felszólítja Parragh Lászlót, hogy még a mai napon mondjon le az összes köztisztségéről – fogalmazott Barkóczi Balázs.

 

Hozzátette: nincs szükség olyan kamarai elnökre és olyan gazdasági tanácsadóra, aki látva a válságot és a tömeges elbocsátásokat, csak annyit tud kipréselni magából, hogy “ezzel nem tudunk mit kezdeni”.

 

A DK szóvivője emlékeztetett: ebben az országban mindenre van pénz, kivéve az embereket, kivéve a munkahelyeket és kivéve a kórházakat.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top