Ízléstelennek nevezte a Fidesz frakcióvezetője a közösségi oldalán azt, ahogy a főpolgármester „menekül az egyenes kiállás és a felelősség elől”, „a balliberális média pedig napok óta szerecsenmosdatja”.
Kocsis Máté úgy fogalmazott:
„hiába zsonglőrködnek a szavakkal, hiába törik komplett szerkesztőségek a fejüket hangzatos címeken, amik elkenik Karácsony felelősségét”, attól a tény még tény marad. Ha egy intézménynek az önkormányzat a fenntartója, akkor az ott történtekért az önkormányzat a felelős. Ebben az esetben a fővárosi.
A 444 azt írja, Kocsis arra reagált, hogy két fővárosi fenntartású idősotthonban is megjelent a koronavírus. A Fidesz szerint ez Karácsony felelőssége, a főpolgármester viszont elmondta, hogy Budapest saját költségén teszteli az idősotthonok lakóit, a kormány ugyanis erre nem hajlandó.
Karácsony szerint ráadásul mindkét idősotthonból kapott olyan információt, miszerint beteg időseket tesztelés nélkül visszaküldtek a kórházakból a lakótársaik közé.
Aki kíváncsi Kocsis teljes bejegyzésére, ide kattintva elolvashatja.
Kérdés az, hogy amikor fideszes politikusok menekülnek a kérdések elől, akkor miért nem ír ehhez hasonló novellát Kocsis Máté arról, hogy “egészen ízléstelen, ahogy” xy kormánypárti képviselő “menekül a felelősség elől”.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.