Politika

Elég volt: 42 polgármester követeli Orbántól, hogy a kórházak ne küldjenek vissza tesztelés nélkül lakókat az idősotthonokba

nyugatifeny.hu

Betelt a pohár.




42 ellenzéki vezetésű város, illetve budapesti kerület polgármestere írta alá azt a nyílt levelet, amelyben a városvezetők felszólítják a kormányt, hogy

haladéktalanul rendelje el

az ország összes idősotthonában a lakók és a dolgozók koronavírus-tesztelését, és történjen meg ez a teljes szociális ellátórendszer esetében is.

 

“Az országszerte egyre több, idősotthonokhoz köthető eset világosan mutatja, hogy a jelenlegi eljárásrend nem megfelelő, a szűrések elmaradása, azok felesleges költségnek minősítése emberéletekbe kerülhet”

– írják a nyilatkozatban.

 




A polgármesterek azt követelik, hogy a kórházak ne küldhessenek vissza beteget negatív teszt nélkül az idősotthonokba.

 

Az Orbán Viktornak címzett levélben hivatkoznak a hatályos jogszabályokra, amelyek egyértelműen a kormányhivatalok feladatául szabják, hogy járvány idején gondoskodjanak

  • a laboratóriumi vizsgálatok elvégzésének feltételeiről,
  • és a fertőzés terjedésének leküzdéséhez szükséges anyagokról, eszközökről.

 

“A kormány szervei a törvényben rögzített és az emberéletek megóvásához szükséges feladataikat jelenleg nem látják el.

Féltjük az időseinket és a dolgozóinkat, nem engedhetjük, hogy hibás és felelőtlen kormányzati hozzáállás, a tesztelés hiánya veszélyeztesse egészségüket, életüket.

Nincs több türelem! Kezdjék meg a tesztelést most!”

– zárul a levél.

 

A dokumentumot aláírták:

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere

Botka László, Szeged polgármestere

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere

Péterffy Attila, Pécs polgármestere

Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere

Nemény András, Szombathely polgármestere

Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Csőzik László, Érd polgármestere

Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere

Szűcsné Posztovics Ilona, Tatabánya polgármestere




Nyirati Klára, Baja polgármestere

Hegedűs Péter, Balmazújváros polgármestere

Janiczak Dávid, Ózd polgármestere

Lengyel Róbert, Siófok polgármestere

Balogh Csaba, Göd polgármestere

Hiesz György, Gyöngyös polgármestere

Budai Lóránt, Jászberény polgármestere

Schwartz Béla, Ajka polgármestere

Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere

Veres Pál, Miskolc polgármestere

Máté Antal, Nyírbátor polgármestere

Fülöp Zsolt, Szentendre polgármestere

Gémesi György, Gödöllő polgármestere

Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere

Fazekas László, Albertirsa polgármestere

Mikola Gergely, Encs polgármestere

Göbl Richárd, Budakalász polgármestere

Leidinger István, Pomáz polgármestere

V. Naszályi Márta, az I. kerület polgármestere

Örsi Gergely, a II. kerület polgármestere

dr. Kiss László, a III. kerület polgármestere

Déri Tibor, a IV. kerület polgármestere

Soproni Tamás, a VI. kerület polgármestere

Niedermüller Péter, a VII. kerület polgármestere

Pikó András, a VIII. kerület polgármestere

Baranyi Krisztina, a IX. kerület polgármestere

dr. László Imre, a XI. kerület polgármestere

dr. Tóth József, a XIII. kerület polgármester

Horváth Csaba, a XIV. kerület polgármestere

Cserdiné Németh Angéla, a XV. kerület polgármestere

Szaniszló Sándor, a XVIII. kerület polgármestere

Gajda Péter, a XIX. kerület polgármestere

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top