Politika

Mindenki ezt javasolja, de Orbán ügyet sem vet a megoldásra

Pestibulvar.hu

A mindenkinek járó alapjövedelem bevezetését lassan 7 éve javasolja a hazai baloldal, de a kormány még arra sem volt hajlandó, hogy vitát kezdeményezzen róla, pedig komoly gazdasági szakemberek írtak elemzéseket, amelyek jó kiinduló alapot adtak volna az érvek és ellenérvek ütköztetésére.




 

A koronavírus-járvány már bekövetkezett és még várható gazdasági hatásai miatt az alapjövedelem kérdése az egész világon újra napirendre került. Itthon a Budapesti Értéktőzsde korábbi elnöke, Szalay-Berzeviczy Attila ajánlotta a magyar kormány figyelmébe a várható gazdasági károk enyhítésére az alapjövedelem intézményét.

 

A parlamentben azonban Orbán kitart korábbi álláspontja mellett: teljesítmény nélkül nem adnak pénzt senkinek. Nagyjűból ez a mondat mindent elárul Orbán szociális érzékenységéről és arról, hogy

NAGYJÁBÓL SEMMIT NEM TUD AZ ALAPJÖVEDELEM LÉNYEGÉRŐL.

 




A válságban, még mindig azt hajtja, hogy az összes válságkezelő intézkedésnek azt kell céloznia, hogy mindenkinek legyen munkája és így munkabére is, ami minden gazdasági elemző szerint teljes képtelenség, hiszen a szemünk előtt omlottak össze komplett iparágak egy hónap leforgása alatt.

 

Most azonban egy olyan támogatója akadt az alapjövedelemnek, amire Orbánnak is oda kell figyelnie, pláne ha komolyan gondolja a keresztény-demokráciát, és nem csak a “polgári Magyarország” politikai termékét cserélte le egy másikra.

FERENC PÁPA HÚSVÉTI ÜZENETÉBEN AZ EGYETEMES ALAPJÖVEDELEM BEVEZETÉSÉT JAVASOLJA AZ ORSZÁGOKNAK!

 

A Bayer Zsolt által “demens vénembernek” titulált Ferenc pápa külön kiemeli azokat, “akik eddig sem élvezhették a globalizáció előnyeit, de szenvedtek az általa okozott károktól. Azokról, akiket ez a mostani járvány kétszer annyira fog sújtani”.

 




Mint mondja, “ezek az emberek azok, akik eddig is napról napra éltek, és semmilyen törvény nem garantálja a védelmüket, például utcai árusok, újrafeldolgozók, kis gazdálkodók, építőmunkások, varrónők, és a különféle ápolói munkát végzők”.

 

Nincs semmi kétségünk affelől, hogy Orbán nem fogja támogatni ezt a “neomarxista” javaslatot, és a teljes összeomlás peremére fog sodorni sok magyar családot. Nem úgy, mint külföldi vezető társai:

  • Franciaországban maximum havi 1500 eurós juttatást igényelhetnek az egyéni vállalkozók a válság miatt,
  • Olaszországban 700 eurós segítséget kapnak az egyéni vállalkozók és a szezonális munkások,
  • Belgiumban régiónként változó segítséget kapnak a vírus okozta válság miatt bajba kerültek, 1300 eurós támogatást kaphattak, a családosok pedig 1614 eurót,
  • Németországban is tartományonként eltérő mértékű az egyéni vállalkozónak juttatott segítség mely a szövetségi államtól és a tartományi kormányoktól kombináltan érkezik.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top