Politika

Baj van: Már a magyar koronavírusos betegek több mint egytizede egészségügyi dolgozó

nyugatifeny.hu

Sok orvos és ápoló fertőződött meg.




Magyarországon már 183 egészségügyi dolgozó fertőződött meg a koronavírussal, közülük eddig 18-an gyógyultak meg – mondta Halmosi Zsolt, a koronavírus-járvány miatt kinevezett országos kórház-főparancsnok a Parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának csütörtöki ülésén.

 

A hivatalos közlés szerint Magyarországon jelenleg 1 652 fertőzöttről tudni, vagyis a magyar koronavírusos betegek

több mint 10 százaléka

az egészségügyi dolgozók közül kerül ki.

 

Halmosi beszámolt arról is, hogy itthon jelenleg 1735 lélegeztetőgép és 1309 ugyancsak lélegeztetésre alkalmas altatógép van, tehát összesen 3044 készülék, emellett vannak gyermekek számára is gépek.

 




A felnőtt készülékek közül 947 van használatban, 2097 szabad gép áll még rendelkezésre.

 

Halmosi Zsolt azt is elmondta, hogy kórházparancsnoki rendszert rendkívül rövid idő alatt alakították ki, a vezetők március 29-én vették át megbízólevelüket és másnap már munkába álltak.

 

A 109 kórházparancsnok közül 51 a honvédség állományából érkezett, 29-en a katasztrófavédelemtől, 29-en a rendőrségtől, és korábban is valamennyien felelős beosztásban voltak.

(MTI) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top