Politika

Újabb figyelmeztetés a kormánynak Európától: elítélték a vírustörvényt, a Fidesz tartózkodott

MTI EPA Oliver Hoslet

Brüsszel — A járvány miatt otthonukból, illetve irodájukból szavaztak tegnap az EP-képviselők a koronavírus elleni küzdelemmel kapcsolatos állásfoglalásról. Ennek egyik pontjában elítélik a magyar kormányt a határozatlan időre kihirdetett rendeleti kormányzás miatt.




Az Európai Parlament szerint ez teljes mértékben összeegyeztethetetlen az európai értékekkel. A fideszes képviselők előre jelezték, hogy tartózkodnak a koronavírus-járvány elleni küzdelemre irányuló összehangolt fellépésről címet viselő indítvány szavazásakor. Mivel mind a négy nagy parlamenti frakció az előterjesztők között volt, köztük a Fidesz pártcsaládja, a Néppárt is, ezért nagy többséggel elfogadták az 56 pontból álló javaslatot. Ez a magyar mellett a lengyel kormányt is elítéli, többek között azért, hogy a járvány ellenére is megtartják májusban a lengyel elnökválasztást. A távszavazáson 395 igen, 171 nem szavazattal és 128 tartózkodással fogadták el a határozatot a képviselők.




Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is jelezte kritikáját az Orbán-kormánylépései miatt. / Fotó: MTI EPA Oliver Hoslet

Fotó: MTI EPA Oliver Hoslet

 

– Az EU-ban vannak olyan tagállamok, amelyek ujjal mutogatnak, a felelősséget hárítják vagy populista szólamokat hangoztatnak, mintsem hogy szembenéznének a tényekkel – hívta fel a figyelmet az állásfoglalásról szóló vitában Ursula von der Leyen (61), az Európai Bizottság elnöke, miután arról beszélt, hogy 3 milliárd eurót (1050 milliárd forint) csoportosítanak át, hogy közvetlenül segíthessenek az EU-s polgárokon.

 

„Az Európai Parlamentben a koronavírus okozta válság idején sem sikerült félretenni a tagállamokat és azok kormányait támadó politikai és ideológiai vitákat, a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja elutasítja a Magyarországgal szembeni provokációt, ugyanakkor támogatja a járvánnyal szembeni közös európai fellépést” – olvasható a magyar kormánypárt EP-csoportjának közleményében, amelyben bírálták az uniós intézményeket is, hogy a járvány kezdetén hetekig nem cselekedtek, cserben hagyva ezzel szerintük az európai polgárok tízmillióit.

 




Akik beültek az Európai Parlament üléstermébe, maszkban érkeztek a plenáris tanácskozásra és a szavazásra. / Fotó: MTI EPA Oliver Hoslet

Fotó: MTI EPA Oliver Hoslet

 

– Ez egy politikai nyilatkozat, ami a hetedik cikkely szerinti eljárás leállása miatti utánlövésnek nevezhető az Európai Parlament részéről – mondta a Blikknek Kiszelly Zoltán politológus, aki szerint az állásfoglalás szintén jelzi, hogy az EU-ban át akarnak térni az állandó monitorozásra, hogy hogyan érvényesülnek az egyes tagállamokban a jogállamisági értékek.

 

Tusk beleszállt Orbánba

 

Kiosztotta Donald Tusk, az Európai Néppárt elnöke Orbán Viktor miniszterelnököt a Spiegelnek adott interjújában. A lengyel politikus szerint Orbán az emberek félelmére alapozza hatalmát, legyen szó migrációról vagy koronavírusról.

 




– Carl Schmitt nagyon büszke lenne Orbán Viktorra – utalt Tusk a náci múltja miatt vitatott jogtudósra, filozófusra, aki kiszolgálta Adolf Hitler Harmadik Birodalmát.

 

Tusk szavait Kovács Zoltán és Novák Katalin is elítélte.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top