Bár Kásler Miklós korábban megtiltotta, hogy a 65 év feletti dolgozók részt vegyenek a betegellátásban, azaz közvetlenül érintkezzenek a páciensekkel, most mégis kénytelen volt újratervezni a döntést.
Mint kiderült ugyanis, kevés a bevethető egészségügyi dolgozó, így önkéntes alapon visszahívják a 65 év felettieket is. – írja közleményében Dr. Komáromi Zoltán háziorvos, a DK egészségügyi szakpolitikusa.
A Demokratikus Koalíció felhívja a figyelmet, ismét megbukott egy évek óta szajkózott kormányzati hazugság, Kásler minisztériumában pedig totális káosz uralkodik. A tíz éve folytatott egészségpolitika eredménye, hogy a koronavírus-járvány ellen lepusztult kórházakkal, kevés eszközzel és kevés egészségügyi dolgozóval kell küzdeni Magyarországon.
Ha a kormány nem hazudozik éveken keresztül, ha nem a saját luxuskiadásaikra és a lopásra koncentrálnak, akkor most nem a 65 éven felüli egészségügyi dolgozók életének kockáztatásával, felszerelés és védőeszközök nélkül kellene szembenézni a vírussal. Az emberi élet nem játék, ideje lenne ezt már tudatosítani magában a kormánynak is. – véli az ellenzéki párt.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.