Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője azt reméli, hogy júniusra “kifut” koronavírus-járvány, és őszre, legkésőbb jövő tavaszra rendelkezésre áll hatékony védőoltás a fertőzés ellen.
A szakember az M1 aktuális csatornán hétfő este azt is elmondta: egyre több a beteg, és a magyarországi lélegeztetőgépek száma egyelőre megfelelő.
Úgy folytatta, egyre több idős ember kerül kórházba a fertőzéssel, ez összefügg azzal, hogy sok idősotthonban találnak újabb betegeket.
Beszélt arról is, hogy a halálozási arány az utóbbi időben nem emelkedik.
Az infektológus emlékeztetett arra, hogy márciusban csak a Dél-pesti Centrumkórházban kezeltek fertőzötteket, mára Budapesten és országszerte nagyon sok egészségügyi intézményben vannak koronavírusos betegek, több járványkórház is felkészült a betegek – akár intenzív terápiát igénylő – ellátására is.
Ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy elegendő kapacitás áll rendelkezésre.
Szlávik János szerint a járvány május 3-ára várt csúcsa “egy darabig el fog húzódni, nagyon sok beteg lesz még májusban”, ugyanakkor – fűzte hozzá – nagyon reméli, hogy a járvány júniusra kifut. Kérdésnek nevezte azonban, hogy a fertőzés ősszel milyen mértékben tér vissza. Hozzátette:
azt reméli, hogy őszre, télre, legkésőbb tavaszra már lesz a fertőzés ellen hatékony védőoltás.
Szólt arról, hogy a fertőzöttek akár nyolcvan százaléka tünetmentesen vagy enyhe tünetekkel eshet át a fertőzésen, éppen ezért kell az idős embereket különösen védeni.
A járvány megoldása az lesz, ha az idős embereket el tudjuk különíteni a fiataloktól
– jelentette ki.
A koronavírus ellen alkalmazott gyógyszerekre térve kifejtette: a fertőzés ellen igazoltan hatékony gyógyszer egyelőre nincs, de egyes malária- HIV-, és a C típusú májgyulladás-ellenes szerek Magyarországon is hatékonyak lehetnek.
A Dél-pesti Centrumkórházban sokféle ilyen készítményt alkalmaznak, és az előzetes eredmények szerint ezek valóban hatékonyak lehetnek
– mondta.
A Pesti úti idősotthonban történt fertőződésekkel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az ország ezer időseket gondozó intézménye fokozott figyelmet igényel, lakóikat, az ott dolgozókat folyamatosan tesztelni kell, mivel ők a leginkább veszélyeztetettek.
Ha meg tudják akadályozni, hogy az idősotthonokban elterjedjen a járvány, elkerülhető lesz az a “hatalmas, apokaliptikus” pandémia, amely egyes nyugat-európai országokban látható
– közölte.
Szlávik János arra hívta fel a figyelmet: a járványgörbe ellaposodása segít abban, hogy ne legyen annyi haláleset, mint Nyugat-Európában.
(MTI) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.